Lipcsei Betta modell életet adott kisfiának, Krisztiánnak, aki született apukája. Betta elárulta, semmije nem fájt, mikor bevitték a kórházba, kételkedett is benne, hogy valóban szülni fog-e. Az anyasággal azt tapasztalta meg leginkább, hogy az ember értékrendje megváltozik.
Továbbá a Babavilágban:
Noszvajon meg lehet tapasztalni az igazi vidéki életet, most egy szüretelésbe csöppen bele Égető Eszter és kisfia, akik sűrűn látogatják a falut. Miközben a kicsik szőlőt szednek, addig bent készül a híres noszvaji kelt tészta.
Ha sok otthon a pet palack, és a kicsi amúgy is imád vele játszani, praktikusan átalakíthatjuk teknőssé. Hogy hogyan? Kiderül a videóból!
Az őssejtek olyan kincsek, melyek számos betegséget- mint például légzőszervi, vagy autoimmun- meggyógyítanak. Ma már az anyukák 10 százaléka dönt úgy, hogy gyermeke őssejtjeit leveteti, hogy lefagyasztva mindig rendelkezésre álljanak. Az őssejtek korlátlan ideig tárolhatóak a nitrogénnek köszönhetően.
Dr. Tausz István szerint a primőr növényekkel az a baj, hogy nem tudjuk, honnan valóak. A gén módosított termékeket pedig babák esetében inkább kerülni kell. A gyermekorvos elmondta, hogy a fagyasztott gyümölcsök is megfelelőek, mert nem veszítenek vitamin tartalmukból, csupán akkor, ha mikrózással olvasztjuk ki.
Nézd meg a Babapercek videóját!
A Babapercek hétköznaponként jelentkező műsor, mely hasznos tanácsokkal, praktikákkal, ötletekkel segíti a kismamák és édesanyák mindennapi életét csemetéjükkel. Műsorvezető: Szekeres Nóra
Korhatár: 12 év
2013. október 12. 13:14