Gesztes Ágnes, dekoratőr segítségével nasi pillangót és sötétben foszforeszkáló zsebkendőtartót készített Szekeres Nóra. A magzat naponta akár 28 grammal is növekedhet, és ez sok változást jelent az ...
Győrfi Pál családja újabb gyerkőccel bővül. Felesége szerint olyan jó biológiai konstrukciót alkotnak ketten, hogy elég, ha férje csak ránéz, máris várandós lesz. Egy-két héten belül derül ki a ...
Moór Bernadettet, művésznevén Bedhy-t néhány évvel ezelőtt még szinte az egész ország ismerte. A Bestiák elnevezésű legendás lánytrió 2001-ben oszlott fel. Bedhy mélypontra került ekkor. A válság ...
A 32 éves műsorvezető négy éve vezeti a Babavilág műsorát és anyák napja alkalmából árulta el a nagyközönségnek, hogy harmadik gyermekével várandós. Már akkor tudta, hogy állapotos, mikor még a teszt ...
Magyarország lakosságának közel fele olyan génmutációval rendelkezik, aminek következtében méreganyag halmozódhat fel a szervezetben a nem megfelelő folsavbevitel esetén. Emellett az embriónál ...
A vörös húsok előnye nagy vastartalmukban rejlik, azonban a bennük lévő rostok és kollagének nehezen emészthetőek. A babák hozzátáplálását ezért a fehér húsú csirkével érdemes kezdeni, ezt követi a ...
Mivel Judy édesanyja nagyon fiatalon, mindösszesen 17 évesen szült, így az énekesnő nagymamájával töltötte a legtöbb időt gyerekkorában. Olyan jó a kapcsolatuk, hogy valódi anyukájaként tekint ma is ...
A női mellek az anyaság szimbólumai, de genetikailag nem mindenkinek adatik meg, hogy dús keblekkel rendelkezzen. Rubint Réka is azon nők táborába tartozik, aki nem volt elégedett alakjával, éppen ...