Sütő Enikő is csatlakozott a Sztárban Sztár hatodik évadának csapatához, aki mentorként segíti majd a versenyzőket a felkészülésük során. Hogy milyen feladatok várnak Enikőre a műsorban, a videóból ...
Dani még a vasárnap esti színpadra lépése előtt mesélt arról, melyik hírességgel bandázna legszívesebben, valamint azt is elárulta, melyik együttes slágere volt az, ami tulajdonképpen elindította őt ...
Az énekesnő nehezen tudott választani, ám végül elárulta, ki az, akit a ˝szíve csücskének˝ tart, majd mesélt arról is, melyik előadó megformálása lenne számára a legnagyobb kihívás a Sztárban Sztár ...
Sári Évi sokat gondolkozott azon, hogy ki lenne az a sztár, akivel szívesen csókolózna, később pedig elárulta, kinek a bőrébe tudna talán a legkönnyebben bújni, majd az is kiderült, miért fontos az, ...
Hiennel a Sztárban Sztár indulása előtt beszélgettünk, az interjú során pedig többek között kiderült, hogy az énekesnő nem is kaphatott volna jobb feladatot elsőként, hiszen tökéletesen tudja ...
Freddie mély tisztelettel beszélt Michael Jackson-ról, elárulta, melyik világhírű énekessel készítene akár közös dalt, majd az is kiderült, melyik az a sláger, ami tökéletesen megállja a helyét még a ...
...még Nicki Minajt is megcsókolná? Ha kíváncsi vagy a válaszra, nézd meg a videót, melyből az is kiderül, melyik az az énekesnő, akinek Reni szinte minden slágerét kívülről ismeri!
A színész szerint a Rubos Friderikával való kapcsolata hullámvölgyekkel tarkított, a különköltözésük is azért volt, hogy megoldják ezeket a problémákat. Hogy Tenya miben bízik, a videóból ...