Ördög Nóri a Szívkirálynő jelmezét öltötte magára a Nicsak, ki vagyok? színpadán, szerepléséről pedig férjén kívül senki sem tudott. Így hát amikor Nóri gyermekei édesanyjuk nélkül leültek a tévé elé, nem is sejtették, hogy egyszer csak őt fogják majd meglátni az egyik maszk alatt.
Nem is kellett sokat várni erre a pillanatra, a műsorvezetőnő ugyanis már az első körben lelepleződött a negyedik adásban, a nagy pillanatot pedig férje is megörökítette otthonról, megmutatva ezzel, hogy mennyire örültek édesanyjuk szereplésének ebben a varázslatos jelmezben. Mici és Venci óriási sikoltozásban és tapsviharban törtek ki, amint meglátták édesanyjukat, nagyon tetszett nekik az, hogy még ők sem tudták, hogy anyukájuk rejtőzik a maszk alatt.
A megható pillanatot Nóri meg is osztotta közösségi oldalán, így mi is részesei lehetünk az euforikus pillanatnak.
2020. március 9. 17:28