Manapság már szerencsére ˝divatos˝kedvesnek lenni, azonban pontosan tudjuk, hogy a kedvesség nem a felszínességből fakad. Főleg nem Balázs Andinál, akit az egész ország egy csupaszív, jó humorú, csodálatos színésznőnek ismert meg. Számára egy szép szó, őszinte mosoly mindennél többet jelent és ezt a szemléletét igyekszik másoknak is átadni. Instagram posztjaiban is nagy hangsúlyt fektet a pozitivitásra, így meg sem lepődünk, hogy a minap is egy H. Jackson Brown idézettel szórta szét optimizmusát rajongói közt.
˝Mosolyogj rá egy idegenre. Számára talán ez lesz az egyetlen napsugár, ami ma megsimogatja.˝
Egy korábbi interjúból kiderült, hogy Andi szó szerint álmodik az anyaságról, amely azonban még nem adatott meg neki. Azt is hozzátette, emiatt az életszemlélet miatt tudja ezt elfogadni és, hogy ezek szerint még nincs itt az ideje annak, hogy szeretett gyermekük belépjen az életükbe.
A színésznő otthonában is fogadta a Tények Plusz stábját, majd elkísértük egy előadás próbájára is. Arról is beszélt, hogy 17 év és három leánykérés után miért hajadon még mindig, és mikorra tervezik az eddig elmaradt esküvőt.
Előnézeti kép forrása: Balázs Andi Instagram-oldala
2019. augusztus 25. 10:00