Johnny Depp egykori testőrei közül kettő azzal vádolja a színészt, hogy nem fizette meg a bérüket, pedig Johnnyt ˝önmagától is meg kellett védeni.˝
Eugenia Arreola és kollégája, Miguel Sanchez, a los angelesi rendőrség nyomozóinak azt állítják, hogy Depp évekig dolgozott együtt a biztonsági szolgáltatásokkal foglalkozó céggel. 2016-ban bérelte fel őket a személyes védelmére, ám bírósági iratokbból kiderült, hogy a család sofőrjeként és bébiszitterként ˝használta˝ az őröket, valamint a színész felügyelete alatt káros anyagoknak voltak kitéve. A két férfi elmondása szerint az 54 éves sztár úgy állította be, mintha a ˝gondozói˝ lennének, hiszen nyilvánosan is védték a kábítószert használó Johnnyt, hogy ne tűnjön fel a rajongóknak, ha megjelent egy klubban. A fogyasztott szer neve még nem derült ki.
Egykori felesége is azt állította, hogy a színésznek a házasságuk alatt paranoiás téveszméi voltak, súlyos alkoholizmussal küzdött és a kábítószert sem vetette meg. Depp tagadta a vádakat, bár arról beszámolt, hogy depressziója az édesanyja halála miatt alakult ki.
A feljelentők veszélyes és mérgező munkakörnyezetként írják le a híresség házát, elmondásuk alapján a színész biztonsági vezetője a saját lábába is belelőtt, mikor fegyverével játszott. A két őr kénytelen volt felmondani, pedig korábbi munkáikat szerették. Azt szeretnék elérni, hogy Johnny Depp kárpótolja őket a túlórák, a bérek, az étkezés, a büntetések és jogi díjak kifizetésével.
A sztár ügyvédei még nem reagáltak a vádakra.
Forrás: Telegraph
2018. május 5. 6:00