október 10.
Gedeon

TV2 Play MŰSORÚJSÁG SZÓRAKOZÁS INFÓPULT KARRIER TV2 AKADÉMIA ÉRTÉKESÍTÉS JELENTKEZZ! RÓLUNK ABOUT US ÜBER UNS
TESZTAUTÓ
TESZT: AUDI Q8 50 TDI
PRIVÁT TANK NARANCSBAN

Ha közel kerülsz hozzá – vagy ő hozzád –, akkor fogod csak fel, hogy mekkora. Ha nem áll mellette referenciaként valami hétköznapi autó, amihez lehetne viszonyítani, akkor 20-30 méterről sem tűnik fel, mennyire nagy. Sportos vonalai jól leplezik a méreteit, nagyjából olyanok az arányai, mint egy Q3-asnak, csak az egész fel van nagyítva. De durván! A tesztautó bitang nagy, 21 colos kerekei olyan szellősen töltik ki a kasztniba vájt járataikat, mint egy Q3-asét a 18-asok – pedig azok sem kicsik.

hirdetés
A galéria megnyitása > [48 kép]

Papíron 2.220 kilót nyom a Q8, a szabvány mérésnél figyelembe vett 75 kg-os vezetővel, alapfelszereltséggel és 90%-ig töltött tankkal. És most számoljunk tovább egy kicsit! Ha a vezetőt felhizlaljuk 10 kilóval, beültetünk még három ugyanekkora utast, megtömjük a 605 literes puttonyt csomagokkal és sporteszközökkel – hiszen ez egy szabadidő-autó, másnéven SUV –, akkor már 2,6 tonna körül járunk. Ja, és az opciós tételeknél felszedett plusz kilókkal eddig nem számoltunk, márpedig azokból van bőven, úgyhogy legyen inkább 2,7 - és akkor még finom voltam.

A galéria megnyitása > [48 kép]

Ennél a tömegnél pedig már halványan felmerülhet a kérdés, vajon elég-e a 286 lovas, háromliteres dízelmotor ahhoz, hogy megjelenéséhez méltó sportossággal mozgassa az autót. Elmondom: bőven! A műszaki adatokban is az áll, hogy 6,3 mp a nulla-száz, és az bizony feszes. Mondom én, hogy megy, mint az állat! Hiába dögnehéz, a 600 Nm-es nyomaték és az összkerékhajtás megteszi a hatását.

A galéria megnyitása > [48 kép]

A dinamizmusán tehát nem érezni a tömeget. Amin viszont lehet, az a fogyasztás, bár nem olyan mértékben, hogy az túlmenne az érzékelési hibahatáron egy 35 milliós autónál. De tény, hogy itt fentről sem közelítjük azt a 8 litert, amit ugyanez a háromezres dízel (mai nevén 50 TDI) alulról is közelíthet mondjuk egy A8-asban. Itt a 10 litert kerülgetjük – és inkább felülről. De gond egy szál se, hiszen a 85 literes tankból így is futja cirka 7-800 kilométerre, mire kivillan a piros a műszerfalon.

A galéria megnyitása > [48 kép]

Ezekben az ülésekben utazva pedig egy ilyen távolság is egész könnyedén lepörög. Minden dimenzióban óriási a hely, amit a külső méretek alapján pont ilyennek is vár az ember. Az ülések össze-vissza állítgathatók és fűthetők, elől pedig ezen felül szellőztethetők és masszírozni is tudnak – felárért természetesen. A hangszigetelés a keret nélküli ablakok ellenére is remek, szépen szól az audiorendszer, a futómű pedig remekül vasalja az egyenetlenségeket. Ebben az autóban ülve a hitvány minőségű aszfaltot is csak kicsit érezni rossznak.

A galéria megnyitása > [48 kép]

Hacsak nem választunk valami sportosabb beállítást a menüben kínálkozó számos lehetőségből. Akkor ugyanis kellemetlenül keményre állnak be a légrugók, annek pedig nincs itt semmi keresnivalója, hiába mondják az Audinál, hogy a Q8-nak a sportos SUV szerepét szánták. Az is bőven elég, ha úgy néz ki, és az adott. Menni viszont egyértelműen „comfort” üzemmódban a legjobb, az adaptív lengéscsillapítás mindent ügyesen elintéz.

A galéria megnyitása > [48 kép]

Amikor szükséges, illetve lehetséges – mondjuk autópályán –, leülteti magát 4 centivel, off-road módba kapcsolva pedig 5 centivel kiemelkedik az alapálláshoz képest. És ha már van légrugózás, akkor a pakolást is igyekeznek könnyíteni vele: a hátulja a csomagtartóban lévő gombokkal külön is leültethető – de hozzáteszem, még a legalacsonyabb állásra eresztve is elég magasan van a padló.

A galéria megnyitása > [48 kép]

Az okos futómű nem csak a kényelmet szolgálja, hanem a sportos mozgást is. A hatalmas bódé alig dől kanyarban, nem bólint fékezésnél, és nem emeli az orrát gyorsításnál. Nagy dolog ez egy ilyen tömegű autónál. Az S Line csomag részeként pirosra színezett - de sajnos felirat nélküli féknyergek - nem csak jól mutatnak, hanem a feladatukat is tökéletesen ellátják: hatékonyan szorítgatják a hatalmas tárcsákat. Mindez persze mit sem érne, ha nem lenne megfelelő a gumik tapadása, de a 285 mm-es abroncsoké elég jó.

A galéria megnyitása > [48 kép]

Itt nem csak a hajtás érinti mind a négy kereket, hanem a kormányzás is. Ez jól jön a szerpentineken és parkolásnál egyaránt, méretéhez képest parádésan manőverezhető a Q8 szűk helyeken. Óriás termete ellenére tehát minden műszaki adottsága megvan ahhoz, hogy élvezet legyen vezetni. De ahogy a múltkor a 340 lovas, A6-osban tapasztaltuk, az Audinál nem cél ez mostanában – eltekintve persze a sport modellektől (minden R, TT, R8). A Q8 steril vezetési élményt biztosít, keményen megy, kanyarodik, lassít, és az sem érdekli, ha mindezt rissz-rossz aszfalton csinálod. Az egészből alig érezni valamit odabent, ami önmagában zseniális dolog, de az is együtt jár vele, hogy így azt sem érzed, amitől igazán élvezni lehetne az egészet.

A galéria megnyitása > [48 kép]

Itt azt élvezheted, ahogy mindenhol fölényesen vonulsz, még földúton is – bár nem oda tervezték a Q8-at. Sokkal inkább az aszfaltra, ahol nagyon feltűnő jelenség, különösen ebben a „sárkánynarancs metál” színben. Van tekintélye, az itthoni utakon már túl sok is. Ennek a kormánya mögött hiába vagyok udvarias és körültekintő, a legtöbb közlekedőtársam akkor sem fog szeretni. Inkább húzódoznak előle, akkor is, ha nem akarom.

A galéria megnyitása > [48 kép]

A gyalogos akkor is gyanakodva indul el a zebra széléről, ha már messziről lassítok, villantok és jól látható karmozdulatokkal kalimpálok a szélvédő mögül, ahogy annak idején vezetésoktatáson tanították. De ha mégis figyelmen kívül hagynám, az autó észleli helyettem a veszélyt. Mert a vezetéstámogató rendszerek profin működnek, érzékenységük finoman állítható, ráadásul kommunikálnak a navigációval illetve a sebességtartóval is.

A galéria megnyitása > [48 kép]

Akárcsak az Audi nagy limuzinjaiban, a középkonzolt itt is hatalmas érintő-kijelzők terítik be. Nagyjából mindent ezeken kell keresni, ami a kormányról vagy a bajuszkapcsolókról nem érhető el. Nem csak érinteni, hanem nyomni is kell őket, és ha ezt kellően erősen tesszük, akkor rezgő visszajelzést adnak. Különleges, nem lehet csak úgy félrenyomkodni, de ettől még ezzel is ugyanaz a problémám, mint a többi érintős megoldással: mindenképpen le kell venni a tekintetünket az útról, hiszen a virtuális gombokat itt sem lehet kitapintani. Úgyhogy helyettük szívesebben látnék többet a valódi gombokból, amelyek a márkától megszokott módon páratlan minőségűek. Már az a kevés, ami van.

A galéria megnyitása > [48 kép]

A kormány mögötti, többféle nézetet kínáló digitális kijelző viszont egyértelműben a legjobb, amit valaha láttam. A csatlakoztatott eszköz Waze naviját csak a középső kijelzőn, az autó saját navigációs térképét viszont ezen is megjeleníthetjük. Az pedig Google Maps alapú, így a forgalmi helyzetet is ismeri – úgy, ahogy –, internetkapcsolatot a beépített SIM-kártyán keresztül kap. Meg még van itt annyi minden, hatalmas üvegtető, letapogatós LED fényszórók, maguktól behúzódó ajtók, motorból viszont csak ez a háromliteres, V6-os dízel választható. De jó is ez ehhez a két és féltonnás, malomkerekeken guruló, narancssárga, piros féknyerges városi terepjáróhoz, ami jelenleg az egyik legdrágább modell az Audi kínálatában.

teszt és fotó: BG

2020. február 1. 9:55




KÖZÖSSÉG