Az történt, hogy hamarabb került be a naptárba a kombi 5-ös BMW, mint a horvátországi nyaralás pontos időzítése, és átfedésbe került a kettő. Adott volt a helyzet: ezzel az autóval megyünk, amely persze felemelő érzés, ám a 30 milliós ár ismeretében nyomasztó is egyszerre. Enyhítendő a stresszt, megpróbáltam praktikusan megközelíteni a kérdést. Tágas utastér, nagy puttony, kiemelkedő biztonság, ezekre abszolút szükségünk van. Tekintve a hajmeresztően meredek és keskeny szerpentint, ami a szállásunkhoz vezetett, még az összkerék-hajtásnak is tudtam örülni, a négykerék-kormányzásról nem is beszélve. Mindkettő jól jön, amikor egy lehetetlenül szűk és égbe meredő hajtűkanyarban kell tili-tolizni egy olyan autóval, aminek csak a tengelytávja majd’ három méter, elejétől a végéig pedig öt méterre nyújtózkodik a kasztni. Ilyen helyzetekben az automataváltót is nagyon tudja áldani az ember. Na meg a hill holdert (visszagurulás-gátló) és a párját ritkítóan profi radar- és kamerarendszert.
De némileg túlzásnak tűnik ez a 340 lóerő. És a hathengeres, háromliteres, benzines turbómotor nem is ígér jó fogyasztást, ugye? Pláne így, hogy legénységgel együtt több, mint két tonnát kell minden méteren cipelnie. Elvégre feleekkora teljesítmény is elég volna ahhoz, hogy 130-cal végigkrúzoljunk az autópályán, aztán 50-nel poroszkáljunk a kanyargós panorámautakon a lakóbuszok mögött. De hagyjam itthon csak azért, mert feleslegesen erős, és annyit eszik, amire manapság a legtöbben már magasra emelik a szemöldöküket?
Dehogy hagytam! Ezzel mentünk, és nagyon jól tettük! Arra számítottam, hogy nem is lesz olyan rossz a fogyasztása, és bejött. Annyit legalábbis nem evett, amennyit a szemöldökhúzogatók, a dízelimádók és a hibridfanatikusok gondolnak. Biztos jóval 10 fölötti számra tippelnek, és meg is értem, miért: egy kéttonnás, összkerekes autó 340 lovas, háromliteres, turbós benzinmotorral hajtva… az nem állhat meg 13 alatt!
De megállt. 9,6 literes átlaggal jártuk meg az egész utat. Ebben benne van az autópályázás, a dugóban veszteglés (jutott ebből is), a sok országúti előzés és a városi forgalom. Na meg a visszaút utolsó száz kilométerén eluralkodó „érkezzünk már meg végre” érzés, annak minden velejárójával. Mindez négy fővel, plafonig tömött csomagtartóval és persze intenzív klímahasználattal. Ja, hogy az ácsorgásban segített takarékoskodni a start-stop? 40 fokon, a tűző napon aligha… A klímának is élnie kell valamiből, szóval bármennyire akart, nem tudott segíteni.
Csak jelzem, hogy egy háromliteres dízel ugyanilyen körülmények között, ekkora kasztnival kb. 8 litert eszik. Azt hiszem, a legjobb példát pont házon belül találjuk erre: itt egy. A különbség tehát 100 km-en kb. 500 forint, legalábbis egy ilyen utazás során ennyi – na ezért nem érdekelt.
Autópályán egyébként 9 liter körül fogyasztott, persze városban jóval szomjasabb, de ott sem hajmeresztő az étvágya, kb 12-13 liter. Országúton és a hosszúkás, tengerparti településeken csordogálva viszont jóval kevesebb is elég volt, mondjuk úgy 7-8 liter. Amit egészen addig nem kellett megszorozni másféllel, amíg nem vált szükségessé rövideket előzni. De szükséges volt, és ehhez jött nagyon jól az elsőre feleslegesen soknak tűnő teljesítmény.
Hogy miért? Nos, említettem ezeket a lakóbuszokat, amik mindenfelé ott vánszorognak a tengerparton kanyargó országutakon. Tegye fel a kezét, akinek van kedve mögöttük tökölni, és a ritka szép panoráma helyett a hátukon imbolygó bicikliket bámulni és a kormot nyelni! (Szerintem csak a többi lakóbuszos tette fel, de talán még ők se…)
Sokkal jobb megelőzni őket, meg a mögöttük feltorlódott sort. Na persze, csak hát errefelé két kanyar között ahhoz is rövid a belátható útszakasz, hogy egy autót biztonságosan meg lehessen előzni, nemhogy még többet is. De nem az 540i-nek! Mert ez elképesztően nagyokat lép, és döbbenetesen jól lehet vele előzni. Nem csak az ereje van meg hozzá, hanem a kiszolgáló személyzet is: egy bravúrosan gyorsan reagáló váltó, egy hasonlóan éber összkerék-hajtás, egy zseniális menetstabilizáló elektronika, és ne feledjük, hogy itt a hátsó kerekeket is kormányozzuk. A rendszerek tökéletes összjátékának köszönhetően padlógázon is biztosan olyan cikkcakkban megy át az autó a szembe sávba, ahogy azt a vezető elképzelte. Zseniális!
Előzés letudva, én örülök, a fiam még jobban, a lányomat nem zavarta, anya pedig mindent egybevetve elégedett, ha nem így lenne, szólna. Én pedig visszább vennék, mert egy jó vezető és egy jó családapa csak akkor érzi jól magát a kormány mögött, ha a család többi tagja is komfortosan utazik. És pontosan tudják ezt a BMW-nél is, ezért itt megmutatják, milyen az, amikor óvatosan, mosolyogva rúg hátba ugyanaz a 340 lóerő, ami például az M240i-t vadállattá teszi.
Itt valahogy még az 5,1 másodperces gyorsulás is családiasan békés tud lenni. Na jó, túloztam, de annyiban maradhatunk, hogy nem ijesztő. Akkor sem kiabál a motor, ha Sport módba tesszük a menetmódváltót, de azért arról gondoskodtak, hogy Comfortban is szépen lehessen hallani a sorhatos semmihez sem fogható orgánumát. A nyomaték nem közelíti meg a háromezres dízelmotorokét, de így is nagyon sok, és olyan alacsonyan ébred (450 Nm @ 1380), hogy a normál közlekedési viszonyok között sosem kell pörögnie a motornak. Ezért tudunk 1500-on duruzsolni az autópályás 130-nál, és komoly gyorsítási szükséglet az, ami 3000 fölötti fordulatot kíván. Na persze, ha Sport Plus módba kapcsolunk, akkor az élmény kedvéért egy ezressel jobban izgul a motor.
A luxusról és a kellemes hangulatról persze még számtalan ponton gondoskodik az új 5-ös BMW, hiszen odabent konkrétan egy 7-es veszett el benne. Ahogy már korábbi 5-ös tesztünkben elmondtam: ez az autó szinte mindent tud, amit a nagytesó. Az pedig bizony nem kevés, lévén, hogy tavalyi modellről beszélünk, ráadásul a luxusautók szegmensében. És a nagyfiúk nem akármivel gurítanak, hanem nagyon keményen megy a harc a vásárlók kegyeiért.
Úgyhogy van itt minden, amit egy luxusautótól ma elvárhatunk, pedig ez elvileg „csak” egy felső-középkategóriás modell. Az elvárhatón felül pedig még hab is van a tortán, de jó vastagon. Nem kérdés, hogy az 5-ös BMW ma a kategória egyik legjobb autója. Hogy miket tud? Nos, nem írnám le még egyszer, amit a limuzin esetében már megtettem, itt is ugyanaz van.
Két lényeges különbség volt. Az egyik az, amit ott nagyon hiányoltam: az adaptív futómű. Az M csomag alapból keményre hangolt sportfutóműve ugyanis nagyon kívánja az állítási lehetőséget. Mert ha apa épp egyedül van, és örülni akar egy kicsit a kanyaroknak, akkor nagyon jó dolog a kemény rugózás, de lássuk be, az ilyesmi elenyésző részét teszi ki a megtett kilométereknek. A többi 95%-on mindannyian jobban kívánjuk a kényelmet, ehhez pedig az 5-ös BMW futóművének Comfort módja passzol igazán. Így minden helyzetben biztosan jól kirugózza az úthibákat, de nem is érdemes kapcsolgatni, az alapértelmezett Adaptive módba állítva magától is tökéletesen felismeri, mikor milyen keménységű lengéscsillapítókra van szükségünk.
A másik különbség elég evidens: a csomagtartó, ami a kombi kasztninak köszönhetően itt sokkal jobban kihasználható, mint a limuziné. Katalógus szerinti mérete nem sokkal nagyobb (570 liter vs. 530 liter), de ez mindig csak az övvonal alatti térre vonatkozik, márpedig egy kombi hátuljában simán pakolhatuk fölé is. Hogy biztonságban érezhessük magunkat az előrezúdulással fenyegető rakomány előtt, van csomagtérháló, amit kicsit nehéz volt installálni és leszedni is, de lehet, hogy csak szokni kell a mozdulatokat. Szerencsére nem a csomagtér-roló tokába integrálták, így azt egy az egyben száműzhetjük a padló alá, ahol gondosan kialakított helye van neki.
Soha nem volt ekkora segítség a láblendítésre nyíló és záródó csomagtérajtó, ami flottul működött is. Szűk parkolóhelyen falra tolatva szintén praktikus dolog a külön nyíló hátsó szélvédő, ha csak kisebb holmikat akarunk ki-be pakolni. A behúzott csomagtér-roló persze ennek nyitásakor is magától felkúszik, majd lezárás után vissza is megy a helyére.
Az autó fara pedig sosem ül le, bármennyire is megpakoljuk, hiszen a hátsó légrugók mindig állandó szinten tartják. Ez egyszerre szolgálja a biztonságot (kanyarstabilitás), a kényelmet (rugóút) és a hasmagasság megtartását (nem ér le váratlanul padkára parkoláskor). Végül, de nem utolsósorban az esztétikumot és a jó kiállást, mert akármilyen elegáns és kívánatos egy autó, azonnal elveszti a méltóságát, ha a földön húzza a fenekét.
BMW-ről lévén szó, kiemelt fontosságú a vezetési élmény, és szerencsére az új 5-ös BMW esetében is nagyon odatették magukat a bajorok. A négykerék-kormányzás okozta „oldalazva menő” érzet igényel némi megszokást a tempósra vett íveken, de akkor is nagyon sportos az egész. Nem egy zabolátlan ló benyomását kelteni kívánó sportautóról van szó, hanem egy háromméteres tengelytávú limuzinról, ami elképesztően gyors tud lenni a kanyarokban. Ettől, na meg a motorban lakó őserőtől fél tonnával könnyebbnek érezni. Egy egyszerűen irányítható, kezes családi autónak, nem egy böhöm nagy és súlyos kombinak. Pedig az. Akkor is, ha könnyűfémekkel, karbonnal és sok-sok költséges fejlesztéssel egymázsás súlymegtakarítást értek el az elődhöz képest. Így is túlmegy 1,9 tonnán ennyi extrával.
A nyolcsebességes automataváltó itt is hibátlan, a kormány pontos és közvetlen, a futómű remek, a motor zseniális. De minek az a flakon motorolaj, ami ott figyel a csomagtartó oldalsó rekeszében? Biztos nem csak mutatóba van… Tudvalevő, hogy a turbómotorok több olajat esznek, mint szívó társaik, de ez akkor sem túl szexi egy 30 milliós autóban így, a 21. században.
És hogy mit keres itt egyáltalán egy ekkora nagy benzines motor, amikor a hibrideknek és elektromos autóknak áll a zászló? Nos, egyelőre óvatosan azzal a zászlóval… Látható, hogy a dízelek visszaszorulnak az újautó-eladásokban, de helyüket nem csak a hibridek és a villanyosok veszik át, hanem a benzinesek is jönnek felfelé, nem is kicsit.
Persze plug-in hibrid és dízel fronton is ott van a BMW. Utóbbiban is a háromliteres sorhatos az igazi nagymenő, ami nyomatékban és fogyasztásban simán lenyomja a mi benzines turbómotorunkat. Sőt, a 40d gyorsulásban is ugyanott van (2 tizeddel jobb is 100-ig), de járáskultúrában, gázreakcióban és főleg tisztaságban nem. Árban szintén nagyjából egy szinten vannak, az 540i 19,4 millió, az 540d 19,8 millió alapáron. Mit számít az a 400 ezer forintos különbség, amikor például egy M Sport csomag 1,8 milliós felárat jelent? És van még az étlapon annyi jóság, aminek nehéz lehet ellenállni, ha van miből finanszírozni. Így aztán rendesen felszerelve úgyis legalább 5 millióval több lesz a vége, de simán össze lehet ikszelgetni egy ilyen 30 milliós 540i Touringot is a konfigurátorban. Ahogy a konkurenciánál is egy hasonló tudású autót – már ahol van ilyen.
teszt és fotó: Bancsi Gábor
2017. október 2. 15:47