Puffasztott Mazda 2-es vagy zsugorított CX-5. Mindkettő passzol a CX-3-ra, attól függ, honnan közelítünk. De a lényeg így is úgy is az, hogy a vásárlók szerint mi ez: terepjáró. Pedig persze, hogy nem az, és ezt mindenki tudja is, mégis ez a legelterjedtebb „definíció” az efféle autókra. A Lada Niva meg a Jeep Wrangler, azok terepjárók, de a CX-3 és a barátai nem azok. Legfeljebb terepjárónak látszó tárgyak. Nem is értem, miért kellene annyi embernek terepjáró, mint amennyien terepjárónak nevezett autót vásárolnak, pláne a városi lakosság körében. Itt legalább annyi változás történik a „terminológiában”, hogy kezd egyre elterjedtebb lenni a városi terepjáró kifejezés, ami már közelebb van az igazsághoz, de még mindig nagyon ellentmondásosan hangzik.
De ha nem terepjárók ezek, akkor mi is az adekvát megnevezés az autópiac eme szeletére? Nos, ezek a kis SUV-k („esz-jú-vík” vagy „suvok”), azaz kis szabadidő-autók. Tudjuk, látjuk, hogy nagy divat, van belőlük szép számmal az utakon, és nagyon sok márka nyomul ezen a piacon is. Mondok néhány osztálytársat, bizonyára lesz köztük ismerős név: Suzuki Vitara, Opel Mokka X, Nissan Juke, Toyota CH-R, Renault Captur, Peugeot 2008, Citroen C4 Cactus.
Most egy fokkal jobban képben érzi magát az autópiacot átlagos felületességgel szemlélő. De így, hogy egy kalapba tettük ezeket a versenyzőket, a következő gondolata rögtön az, hogy Vitarából vagy Mokkából sokkal többet látni, mint ebből az egyébként igen szemrevaló Mazda CX-3-ból. Melynek formája sokak számára nem csak frissítően újnak hat, hanem még mindig új is. Mert pár éves pályafutása ellenére ritka, és nem annyira feltűnő, pedig ezt is lehet kapni a Mazda varázspiros fényezésével. Csak hát Vitarából hirtelen annyi lett, hogy Dunát lehetne vele rekeszteni, Mokkával is majdnem, de a királylány csókjára váró Juke is gyakran bukkan fel az utakon. Ráadásul neki az ismertségi / felismerési aránya még jobb is, mint amit az előfordulása indokolna, mert megosztó formája miatt nagyon erősen él a köztudatban. Pedig eladási számban simán lepipálja őt a 2008 vagy a Captur, bár a kis Nissan sem panaszkodhat.
Szegény CX-3-mal nem tudnak ilyen volument elérni a Mazdánál. Lehet, hogy nem is akartak a kategória élvonalába kerülni? Azt valószínűleg látták már a tervezőasztalon, hogy a CX-3 helykínálata kisebb lesz, mint a legtöbb vetélytársáé. Azt is hamarabb tudták mint mi, hogy relatíve drága portéka lesz, így ár érték arányban nem igazán tudja majd felvenni velük a versenyt. Igen, ezzel a modellel bátorkodtak jobban támaszkodni az emócióra és kevésbé a racionalitásra. Mert van tágasabb és praktikusabb is a riválisok között, de szebb aligha. Ebben a kis tömzsi műfajban senki nem tudott ennyire jó dizájnt alkotni. Szűkös, bunkerszerű utastér rossz kilátással, cserébe nagyon dögös külső. Áldozni a dizájn oltárán elég kockázatos stratégia, de kockázat nélkül nincs nagy siker. És hát van is példa arra, hogy bejön a bátor, de csúnyácska forma, a már említett Nissan Juke volna az. Megosztó forma, vagy nagyon tetszik, vagy nagyon nem, helykínálatban gyenge, vezetési élményben erős, különcködésben és feltűnésben pedig nincs jobb annyi pénzért. Hasítanak is az eladások rendesen, hosszú évek óta töretlen a siker, az európai toplistán ő volt a 44. tavaly, ami korlátozott praktikuma ismeretében nagyon előkelő pozíció. Ugyanezen a listán a CX-3 csak a 98., pedig ennél azért jobbat érdemelne.
Helykínálat és használhatóság terén egyik sem dörgölhet semmit a másik orra alá, sőt, a korlátozott kilátás is ugyanúgy a szemére vethető a Juke-nak, mint a CX-3-nak. Vezetési élmény terén is hasonlóak, mindketten kiemelkednek a kategória átlagából, de itt már egy kicsit jobb a CX-3 (eltekintve a mérgesre pofozott Juke Nismótól). A Mazda kézi váltója jobb, a kormánya pontosabb, a kétezres szívó Skyactiv benzines motorok pedig még mindig kiváló darabok. Ha valaki nem tudná, szívómotorok ezek, kivételesen nagy kompresszióval, változó szelepvezérléssel, bla-bla-bla… A lényeg, hogy páratlanul közvetlen gázreakcióval, egyenletesen épülő húzóerővel és mindig kedvező fogyasztással – a hosszú élettartamról nem beszélve. Ehhez képest egy kis turbómotor, ami manapság dívik: nagyon jól húz, de csak ha összeszedte magát a turbó, addig bizony az erőre is várni kell – nagyjából ezt hívják turbólyuknak. A gázreakció tehát rosszabb, a fogyasztás pedig csak akkor jó, ha óvatosan hajtjuk – már ha akkor jó, mert ez se biztos ugyebár. Erőből van bőven, főleg nyomatékból, ez nem vitatható, miképpen az sem, hogy több kín lesz vele a szervizben, mint egy szívómotorral.
A CX-3 esetében két hangolással érhető el a kétezres benzines, az egyik 120, a másik 150 lovas. A gyengébbik fronthajtással, az erősebbik összkerékkel jön, a váltó pedig mindkettőben lehet manuális vagy automata. A miénk egy 120 lovas kézi váltós kivitel volt, ami valószínűleg a legjobb választási lehetőség. Korábban volt már 150 lovas CX-3-asunk is automatával és összkerékkel, de tartom, amit akkor is mondtam: jobb így ez az autó, szerényebben és kedvezőbb áron. A G120 ereje bőven elég ide, az automatát pedig nem kívánnám. Nem rossz, de míg a Mazda kézi váltója kiemelkedően jó, az automatáját csak átlagosnak nevezhetjük. Kár elrontani vele ezt a remek hajtásláncot, mely tényleg lendületesen viszi ezt a kasztnit, ráadásul nagyon jól fogyaszt.
Na de kétezres és csak 120 lóerő? Oké, hogy szívómotor, de ez azokból is az 1,6-osok teljesítményszintje. Nos, mint azt már korábban sok helyen megénekeltük, ez a 120 lóerő, nem olyan, mint amilyennek egy ekkora teljesítményt általános tapasztalatunk alapján saccolunk. Érzésre inkább 140-nek mondanám, korrekt nyomatékkal megtámogatva. Ez utóbbi a szívómotoroktól megszokotthoz képest hamar előáll, és nem is kevés – bár nem is a turbósoktól megszokott szint. 204 Nm-ről van szó, ami már 2800-as fordulaton megérkezik, és 4200-ig kitart, de már 1500-on is van vagy 160 Nm-ünk. A teljesítménygörbe is elég korán púposodik, azaz hiába alacsony a maximum értéke, annak nagy része már közepes fordulattartományban is ott van a talpunk alatt. És ehhez jön még a páratlanul közvetlen gázreakció. Aki nem hiszi járjon utána! Mármint annak, hogy tényleg jól húz a CX-3 ezzel a motorral. Meg annak, hogy keveset is fogyaszt.
Nálam 7,3 litert evett, és finoman fogalmazok, ha azt mondom, hogy nem óvatoskodtam vele. Utaztunk autópályán, de városi kilométerek is bőven akadtak, a legtöbbször két felnőtt, két gyerek a fedélzeten, tele csomagtartóval.
Hogy elfértünk-e? Nos, örültünk volna több helynek a hátsó üléseken és a csomagtérben, de tudjuk, hogy ezt az autót nem kétgyermekes családoknak találták ki, úgyhogy nem vártunk tőle többet. Az mondjuk sokat segített volna, ha a hátsó biztonsági övek csatlakozója nem a gyerekülések alá esik. Ehhez egymáshoz közelebb, tehát a középvonal felé kellene tolni mindkét csatot, na de akkor meg nem tudnának hárman ülni hátra – bekötve. A gyakorlatban így sem igazán, legalábbis semmiképpen nem kényelmesen. Ez a hátsó ülés csak papíron fogad három felnőttet, ahogy az a kategória többi képviselőjére is nagyjából így igaz. Talán jobb is lenne négyszemélyesnek tervezni minden ekkora vagy ennél kisebb kocsit, de ilyen változás talán sose fog bekövetkezni az autópiacon. A szegmens nagy favoritjának mondható Juke még ennyi teret sem kínál az első ülésektől hátrafelé, sem az utasoknak sem a csomagoknak.
Akkor mégis miért kelendőbb? Mert olcsóbb és csúnyább? Valószínűleg igen. Persze, ha akarjuk és keressük, megtaláljuk benne szépet, de csak részletekben. Illetve nem feltétlenül, ez is látásmód, hozzáállás és ízlés dolga, úgy mondják (majdnem) ezt szépen, hogy megosztó a formája. Én azok között vagyok, akiknek nem tetszik annyira, és tapasztalatom szerint nem vagyunk kevesen. De vannak sokan a másik oldalon is, és a lényeg, hogy elég sokan. Mármint ahhoz, hogy szépek legyenek az eladások. Akiknek a preferencialistáján előrébb van a meghökkentés, a különbözés, a kitűnés a tömegből, mint a szép, divatot követő, sportosan elegáns megjelenés. A Juke-kal erre a rétegre hajt rá a Nissan, arca egyedi, de oldalról és hátulról is elég különleges formanyelven beszél a külvilághoz. Olyannyira, hogy a márkaarculathoz sem igazodik egyáltalán, az embléma körüli idomtól eltekintve egy cseppet sem idézi egyik márkatestvérét sem.
A Mazda CX-3 formája viszont úgy tudott szép, csábító és divatos lenni, hogy messziről is jól láthatóan viseli a márka formajegyeit. Persze csak az arcán, de az épp elég. Na jó, egy kicsit a farán is, csak itt nehezen vesszük észre a családi vonásokat, mert leköti a figyelmünket a hátközépig felhúzott nadrág.
Ez belülről is feltűnik, mármint a vezetőnek tolatáskor, mert a fölötte lévő kicsi szélvédő igen korlátozott kitekintést enged. Nem különben a hátsó oldalablakok az extrém magasra húzott övvonal miatt. Sebaj, egy tolatóradar és egy kamera sok mindent megold, pláne oldalirányú forgalomra figyelmeztető asszisztenssel kiegészítve, és ezek mind voltak is Revolution felszereltségű tesztautónkban. Meg még sok minden, amitől az alapár a 4,7 milliós beszállóról 6,4 millióra nőtt. Ennyiért a Nissan 190 lovas DIG-T motorral ad Juke-ot hasonlóan jól felszerelve, de a Renault-tól is minden hájjal megkent Capturt vihetünk haza ilyen összegért. Műszakilag nagyon jó autó a CX-3, e tekintetben mindkét itt említett konkurensnek fölötte áll, nagyon jó vezetni, divatos és tök jól is néz ki, de ezt most magukhoz képest akkor is túlárazták a Mazdánál. A belépő 4,7, a teteje 8,3 millió, az ideális konfiguráció pedig kb. 6,5 millió forint benzines motorral, 7 millió dízellel. Azt kell mondanom, hogy amennyire megéri az árát a 6-os, a CX-5 vagy akár az MX-5, ez annyira nem.
teszt és fotó: Bancsi Gábor
2017. szeptember 18. 17:32