Az Alfa Romeo háza táján mostanság sokkal nagyobb érdeklődés övezi a Giuliát, mint bármelyik másik modellt. Pedig van egy még frissebb újdonságuk a Stelvio, amely ráadásul egy sokkal jobb esélyekkel kecsegtető szegmensben, az SUV-k között vetette meg a lábát. Mégis rögtön a Giulia kerül az érdeklődés középpontjába, ha az Alfa Romeo kerül szóba. Tapasztalatom szerint sokaknak dereng, hogy van most valami dögös és nagy kocsi az Alfánál, ami majdnem Év Autója lett, de egyelőre gond van a fejekben a pontos beazonosítással, a névvel. Említik a 159-est, amely annyiban jelent jó közelítést, hogy az ő utódja a Giulia.

FORRÁS: Bancsi Gábor

Abban viszont van valami aggasztó, hogy többeknek a Giulietta jön a nyelvére, amely ugyebár egy egészen más modell. Az egyik Júlia, a másik Julianna, két nagyon hasonló név, két nagyon különböző autónak - talán ez nem volt annyira jó ötlet. A képeken mutatom a Giuliettát, mostani tesztautónkat, ami hét éve fut, és - mondjuk úgy – most ő tartja a frontot, amíg eldől, hogy termőre fordul-e az a hatalmas befektetés, amit a két szépfiú, a Giulia és a Stelvio fejlesztésébe öltek. A tét nem kicsi, az a hír járja ugyanis, hogy a két új modellen múlik az Alfa Romeo jövője.

Eme nemes feladathoz egy ráncfelvarrással támogatták meg a Giuliettát, még 2016-ban. Sokat nem változtattak a külsején, az eredmény mégis látványos lett. Módosították a márka arcának egyik legmeghatározóbb elemét, a háromszög alakú hűtőrácsot, eltűnt belőle a króm, és vízszintes bordái sincsenek már. Helyettük méhsejt mintázatú rács van benne, és ugyanezt tették az alsó levegőbeömlőre is, melynek kerete ezentúl nem kap fényezést, viszont egy vékony piros csíkot igen. Ugyanez látható a hátsó lökhárító hatalmas diffúzor betétjén, és meg kell hagyni, sokkal jobban néz ki ez a Giulietta, mint az eredeti.

Még sportosabb, még macsósabb, mint eddig volt, és ezt a menő autót most a karakteréhez legkevésbé passzoló, 1,6-os dízelmotorral próbáltuk ki. Mert hát van még egy s más a palettán: 1,4-es benzines turbó 120, 150 és 170 lóval, vagy 1,75 literes 240 lóerővel, amely Quadrifoglio helyett immár Veloce néven fut. Dízelből is van erősebb, a kétezres 150 vagy 175 lovas kivitelben. Ugyanakkor meg kell hagyni, hogy a mi 120 lovas 1,6 JTD-nk is nagyon meggyőző lendülettel mozgatja a kompakt Alfát! Jobban megy, mint azt egy 1,6-os dízeltől várjuk, de nem eszik többet, mint amit egy ilyen motortól elvárhatunk. Gyakran hajszolva is simán 7 liter alatt marad az átlag, inkább valahol 6,5 liter tájékán állapodik meg a sietősebb vezető alatt, türelmesebb stílusban pedig 2-3 decivel 6 liter alatt.

Mindez a duplakuplungos (TCT) automataváltóval, amely egyébként semmi különöset nem produkál, csak azt, hogy tök jó! Nem igazán lehet belekötni a munkájába, elindulásnál sem idétlenkedik, jól adagolható a gáz és nincs az a kezdeti habozás, ami néhány duplakuplungos szerkezetnél tapasztalható. Menet közben ügyesen, gyorsan és simán kapcsolgat. Közepes gázra elkezdi ugyan pörgetni a dízelt, ami elsőre rossz előjelnek tűnik, de aztán 3000 körül magától elváltja a fokozatot, és hamar rájön az ember, hogy ez tudja mit csinál. Sok váltó ugyanis a dízeleket is hamar felesleges tartományokba forgatja, ez viszont csak háromnegyednél nagyobb gáznál kergeti 4000 közelébe a motort. A kormány mögött váltófüleket billegtetve is teljesen jól reagál a szerkezet, nem tűnik zavarodottnak az elektronika akkor sem, ha olyan irányba váltunk, ami az algoritmus számára logikátlannak tűnhet – pl. kövér gáz mellett 2500-nál felfelé.

Hadd húzzon nyomatékból, ha már oly sok van és oly korán. Mert van! 1750-es fordulattól akár 320 Nm, ha Dynamic állásban van a DNA kapcsoló, vagy 280 Nm 1500-tól normál üzemmódban. Persze, hogy a legtöbbször Dynamicban vezettem, de csak azért, mert így is jó az összhang. Simán lehetne rossz is, mint sok más dízelben a Sport mód, mert túl pörgetős és ideges programra áll át az automataváltó. Itt ez nem következik be, még épp elfogadható mértékben emeli az elváltási fordulatot, és pont eléggé növekszik a visszaváltási hajlandósága, aminek egy része egyébként az érzékenyebbé váló gázpedálnak tudható be. Persze a váltóprogram és a gázpedál mellett a kormányszervó is keményebbre vált ilyeknor, és ezzel le is tudtuk a szokásos sport mód tulajdonságokat. Itt viszont van még egy okossága a Dynamic módnak, ilyenkor ugyanis aktiválja magát a Q2 elektronikus differenciálzár, hogy kanyarban is bátrabban nyomhassuk a gázt. Az élményhez kapunk még egy alfásan közvetlen, bár középállás környékén kicsit pontatlan kormányt és sportos hangolású futóművet.

Mindent egybevetve, nagyon adja magát a lendületes vezetéshez a Giulietta, akkor is, ha 1,6-os dízel és automataváltós. A rugózás viszont DNA módtól függetlenül, mindig elég kemény. Jól érezhető, hogy a futómű hangolásánál fontosabb volt a sportosság, mint a komfort. Emellett az alacsony üléspozícióból és a kis üvegfelületekből adódóan némi bezártság érzés is keveredik a sportos hangulathoz, amelyet minden porcikájában igyekszik erősíteni a belsőépítészet. De nem csak a formatervre figyeltek oda, hanem az anyagválasztásra is, szinte mindenhol jó minőséggel találkozunk.

A helykínálatot illetően már nem ilyen pozitív az összkép, mert bár hosszában egész nagy a tér, széltében és magasságban hagy némi kívánnivalót maga után a hátsó traktus. A csomagtartójával sem dicsekedhet a Giulietta, 350 literes térfogata nem rossz, de a nyílás alsó pereme túl magasan van, és elég macerásan nyitható az ajtaja: az Alfa Romeo embléma megnyomása után picit kiugrik a helyéről, majd a szélébe ujjbeggyel belekapaszkodva lehet felemelni.
Mindezzel együtt a hétköznapokban is élhető és főleg élvezhető autó a Giulietta, a hangjában hozzá nem passzoló négyhengeres dízellel is, amely ráadásul keveset eszik. Mi komfortosan utaztunk vele 500 kilométert két kisgyerekkel és sok pakkal. Bár okosan kellett csomagolnunk, és a gyerekülések mellett nagyon nehéz volt becsatolni a biztonsági öveket, de ezen kívül nem kényszerültünk kompromisszumra.

Szép akusztikával bíró, kilenc hangszórós Bose hangtechnika segített a gyerekek útközben való altatásában – ha már ringató rugózás nem volt hozzá. A zenét pendrive-ról, telefonról vagy CD-ről is szolgáltathattam, volt ülésfűtés, klíma, Bluetooth, tolatóradar, kétoldali automata klíma, esőérzékelő, ESP, tempomat, tolatóradar és még néhány cucc. De nem mind alapáron, amely automataváltóval (amely a magasabb felszereltségi szintet is determinálja) 7,9 millió forintot jelent, és erre számításom szerint úgy egymillió forintnyi feláras tétel került még rá, tesztautónk ára tehát cirka 8,9 millió volt. Manuálissal 600 ezerrel olcsóbb ugyanez, és további 400 ezret faraghatunk az árból, ha megelégszünk a belépő felszereltségi szinttel - de ahhoz nem is rendelhetünk meg minden feláras opciót, amit a magasabb csomaghoz. A szintén 120 lovas 1,4-es benzines turbó indulóára 6,3 millió forint, tehát nem diszkontmegoldás kompakt autóra a Giulietta, és bár formája továbbra is friss és csábító, az extralistát végig olvasva érezni a korát. Olyan opciók is felárasak, amelyek egy mai friss modellben már alapnak számítanak, ha nem is a legkisebb csomaghoz, de a közepeshez igen.

teszt és fotó: Bancsi Gábor

árak, felszereltség, műszaki adatok