A Toyotától nem azt szoktuk meg, hogy az érzelmekre hat. Nem az a tipikus divatdiktátor, amely elragadó formákkal csábítja magához a vásárlókat. Legújabb modelljük, a CH-R viszont pont ilyen autó lett! A formaterv nagyon merész és oltári jól néz ki. Ez pedig nem csak azért nagy dolog, mert egy Toyotáról beszélünk, hanem mert e kettő nem mindig jár kéz a kézben. Bőven akad olyan dizájn, ami csak bátor, de fogcsikorgatva sem tudnám szépnek mondani. Nem kell messzire menni egy ilyenért, itt van mindjárt házon belül szegény Prius.

FORRÁS: Bancsi Gábor

Bezzeg a CH-R! Méghogy a forma nem adja el az autót?! Dehogynem... Ez a kis dizájnbomba egyáltalán nem olcsó mulatság, mégis szépen szaporodni látszik az útjainkon. Úgy látom, még azoknak is tetszik, akik nehezebben szabadulnak a konzervatív formáktól, és általában hosszabb időre van szükségük ahhoz, hogy elfogadják a legmodernebb dizájnokat. Márpedig ez olyan merész forma, amilyet még manapság is nagyon ritkán látunk gurulni az utakon. Sokkal inkább a nagy nemzetközi szalonokon látható tanulmányautók hangulatát idézi a CH-R.
Óriási lemezfelületek, minden izom kigyúrva, domború és homorú idomok vad váltakozása, apró ablakok és kellően nagy kerekek. Ráadásul mindez egy crossoveren – az ilyesmit bizony könnyű elrontani. Mert még ha szépen is sikerül, lehet, hogy a használhatóság rovására megy a különleges dizájn. Éppen ezért igazán csodálatra méltó a CH-R, mert amellett, hogy meghökkentő a megjelenése, még kifejezetten jó autó is. Kívülről úgy tűnik, hogy belül szűkös, de nem. Külső méreteihez képest meglepően tágas elől, hátul közepesnek mondanám a komfortot, eggyel hátrébb, a csomagtartóhoz érve viszont megint teljesen elégedettek lehetünk: 377 liter jó adat egy ekkora autótól.

Ráadásul úgy, hogy egy méretes akkumulátort is hordoz a hátuljában, merthogy tesztautónk a hibrid változat volt. Tehát tévedés ne essék, nem minden CH-R hibrid. Van egy 1,2-es benzines turbó is a kínálatban 115 lóval, sőt, abból még összkerekes is létezik. A hibrid hajtáslánc egy az egyben ugyanaz, mint a Prius 4-esé, tehát tökéletes. Mögötte több évtizednyi tapasztalat és tudás, nem konnektorból tölthető, hanem – mondjuk úgy – sima hibrid, de a fogyasztásbéli előnyök így is egyértelműen megmutatkoznak. A teszthét alatt megtett 450 kilométer 4,6 literes fogyasztást adott. Kétharmad részt városban, egyharmad részben országúti poroszkálással sikerült ezt összehozni, tehát nagyjából a hibrid hajtás számára optimális feltételekkel. Autópályát csak egy pár kilométer erejéig használtunk, ott nem fogyaszt ilyen csodásan, de egy mai dízel szintjét hozza.

A benzinmotor egyébként egy Atkinson-ciklusú 1,8-as 122 lóval, amely főképp indulásnál és alacsonyabb sebességtartományban kap érezhető segítséget a villanymotortól. Utóbbi akár 2-3 kilométeren át is képes egyedül mozgatni az autót, persze jobbára városi tempóban és óvatos gázkezelés mellett. Elsősorban sűrű forgalomban, dugóban életszerű ez, tehát pont akkor, amikor a legtöbbet lehet spórolni az elektromotorral, hiszen a benzines ilyenkor zabálna a legtöbbet – ahogy minden folyékony üzemanyaggal élő motor.

Jó ez a hibrid hajtáslánc, csak az az átkozott fokozatmentes automata ne lenne hozzá, mert még mindig bőgeti a motort. Ezen a tüneten sikerült valamit tompítaniuk, merthogy korábban még rosszabb volt a helyzet, mármint a régebbi Priusokban. Azokhoz képest tényleg érezhető némi javulás, de egy manuális vagy bármilyen, nem CVT váltós autóból átülve még mindig idiótának tűnik a motor zúgása. Persze csak gyorsításnál, konstans sebességnél nincs semmi zajongás. Sőt, sok esetben elérve a kívánt sebességet rögtön le is áll a benzines, aztán a villanyossal suhanunk tovább – egy darabig. No de az autózás nem csak krúzolásból áll, valamikor gyorsítani is kell, és olyankor meg bőg. Laikus (értsd: nem autóbubus) utasaim számára ez egy kicsit még mindig olyan, mintha erőlködne az autó, amelyből azt a logikus következtetést vonják le, hogy gyenge. Ez nem a CH-R hibája, hanem a CVT váltó sajátja. Azt viszont senki nem mondta, hogy csak ilyen váltóval lehet hibrid hajtásláncot építeni. Ott van például a BMW hibrid hajtáslánca, amelynél a legendásan jó, nyolcfokozatú ZF váltó házába integrálták a villanymotort, és az eredmény csodás. Na de akinek nem tetszik, emiatt nem kell lemondania a CH-R-ről, hiszen van egy másik motor is, az 1,2-es benzines turbó.

Az valószínűleg nem rugózik ennyire kellemesen, hiszen a hibrid hajtáslánc az 1,8-as motorral, akksival, villanymotorral, automataváltóval nehezebb, mint a kis 1,2-es egy manuális váltóval. Megérne egy próbát az összehasonlítás, mindenesetre azt bizton állíthatom, hogy hibrid tesztautónk rugózási komfortja kifogástalan volt, ráadásul úgy, hogy meglepően stabil volt a kanyarokban is. Magas építése ránézésre billenősebbnek ígéri, az agyafúrt mérnökök azonban jó mélyre építették a hibrid hajtás súlyos elemeit, így alacsonyabban van a súlypontja, mint gondolnánk. Ráadásul a kormány is elég pontos, bár a sportoshoz még mindig elég kevés rajta a visszajelzés és túl sok a szervó, de találni ennél döglöttebb szerkezeteket is a piacon. Így összességében még a CVT váltó kéjelhárító hatása és a korlátozott kilátás ellenére is átlag feletti vezetési élményt nyújt a CH-R Hybrid, miközben jól simítja az úthibákat is.

A tolatás igényel némi rutint, a kilátás ugyanis legalább annyira korlátozott, mint azt kívülről sejthetjük. Akik szeretnek hátrafordulva rükvercelni, azoknak bele kell törődniük, hogy ez itt értelmetlen – már ha CH-R-t szeretnének. Többet ér a tükrökre, valamint a radarcsipogásra és a kameraképre hagyatkozva tolatni. Utóbbi viszont elég pixeles, és a segédvonalak sem mozognak a kormány elfordítására. Egy kicsit fura ez egy ilyen high tech környezetben. Merthogy nem csak a külső, hanem természetesen a belső dizájn is roppant divatos és trendi. A kék dekorcsík már inkább sci-fibe illő, de még így is kellemes, ahogy a formák is. Végre találkozunk olyan gombokkal és kapcsolókkal, amikkel a márka más modelljeiben nem, mindegyik igényes és minden anyag kellemes tapintású.

A középső érintőképernyő is nagyon igényes, jó a menürendszer és kellően nagyok az érintendő felületek, ami ugyebár elengedhetetlen a menet közben való normális és biztonságos használathoz. Természetesen ezen is elérhető egy hibridhajtás ábra, amin nyomon követhetjük, hogy épp mi a helyzet a hajtásmegosztással és a visszatöltéssel. Az „energiamotor” kifejezést viszont egy hét után is megmosolyogtatónak találtam. Ha középen mondjuk navigációs térképet akarunk látni, akkor sem kell lemondanunk a hajtási ábráról, mert a műszerfal két analóg órája közötti fedélzeti számítógépre is előhívhatunk egy apró kis ábrát ugyanebben a témában.

Vezetéssegédből van távolságtartós tempomat, holttérfigyelő és sávelhagyásra figyelmeztető rendszer, mindegyik kifogástalanul teszi a dolgát. Az ára hajszál híján 10 millió ennek a konkrét konfigurációnak. Benne van nagyjából minden, ami a CH-R étlapján található, de ne gondolja senki, hogy nagyságrenddel olcsóbb, ha kidobálunk belőle néhány extrát. Aki a hibrid változatra vágyik annak legalább 8 millióval kell készülnie, az 1,2-es turbóból pedig 6 millió a belépő, de azért arra is érdemes még rátenni egymilliót, hogy ne csak jól nézzen ki, hanem tudja is, amit manapság illik.
Racionális érvek mentén védhetetlen az ár, úgy még házon belül is találunk logikusabb választást. Nem csak az Aurist a listán elérhető minden lehetséges jósággal telepakolva, hanem a minden szempontból értékesebb, sokkal nagyobb, öt ember számára is kényelmes, praktikusabb, jobban kihasználható RAV4-est is. Ebből kétezres dízelmotorral belefér majdnem a legmagasabb felszereltségi szint is, de még a 197 lovas hibrid hajtással is elhozható 10 millióért, persze az már csak közepesen felszerelve.

A konkurenciát pásztázva a Juke-on akad meg a tekintet, amikor ellenfelet keresünk a CH-R-nek. Bár kisebb, de stílusában, különlegességében az passzol hozzá a legjobban. Márpedig ez kell vezesse a kezünket, hiszen a CH-R-t sem elsősorban praktikusságáért vagy helykínálatáért, vagy mondjuk inkább azt, hogy nem a remek ár-érték arányáért fogják választani. Így aztán a Juke vs. CH-R méretbeli különbségnél talán fontosabb az, hogy a Juke formája kevésbé simulékony. Bár olcsóbb, de azt inkább mondanám rétegautónak, mint a Toyota új dizájngombócát. A Juke formája inkább bátor, mint szép, bár sikere megkérdőjelezhetetlen. A Nissan fura kis jószágának motorválasztéka egyébként valamivel színesebb. Az átlagos igényeket 1,6-os szívó benzinessel elégítik ki, van egy 1,5-ös dízel, a turbós benzines pedig már egy igazi kis méregzsák, amely 190 vagy a Nismo RS esetében 218 lóerővel várja a gyorsulás szerelmeseit. De azt rebesgetik, a CH-R-ből is lesz valami izmos változat… Hát legyen!

teszt és fotó: Bancsi Gábor

árak, felszereltség

műszaki adatok