Az egyik legendás amerikai izomautó a Ford Mustang már Európában is kapható legálisan egy ideje. Elég csak ránézni az autóra, sugárzik belőle az erő, a magabiztosság. A nálunk járt Mustang az még ráadásul egy vászontetős változat is.
Manapság minden autógyártó egyre komolyabban veszi a környezet védelmének feladatát, ám közben sokan elfelejtik, hogy az automobil nem csak használati, de élvezeti cikk is. A Mitsubishi példája jól szemlélteti, hogyan ötvözhetők az egymásnak látszólag ellent mondó értékek. Nem kérdéses, hogy középtávon a hálózatról tölthető hibrid technológia jelenti a mobilitás jövőjét – és a Mitsubishi a legelsők között váltotta valóra a környezetbarát, ugyanakkor élvezetes autózás ígéretét.
Közlekedési baleset során általában nem csak az autó megjavítás vagy lecserélése jelent kiadást, hanem egyéb költségeink is felmerülnek, amelyeket szintén követelhetünk a károkozótól vagy a biztosítójától.
Elérkezett az idő, és a már szokásosnak mondható helyen, a budapesti Hősök Terén gyülekeztek az Opel dakar Team tagjai, hogy elindulhassanak Moszkva felé, a Silk Way Rally idei rajtára. Több szempontból is különleges lett ez a nap, hiszen hosszú évek után, gyökeresen megváltozott az autó festése.
A sebesség helyes megválasztása nagyon fontos a közlekedésben és erre most egy rutinos autóversenyző hívja fel a figyelmünket.
A SuperCar, autós magazin hetente várja mindazokat, akik kíváncsiak az autópiac legfrissebb híreire, a legújabb trendekre és a legmodernebb csodajárgányokra. Műsorvezetőnk Tóth Zoltán - Totti, aki autós-motoros múltjának és jelenének minden tapasztalatát felhasználva mutatja be az autókat és a különféle közlekedési eszközöket.
Korhatár: korhatárra tekintet nélkül
2016. augusztus 6. 4:05