október 6.
Brúnó, Renáta

TV2 Play MŰSORÚJSÁG SZÓRAKOZÁS INFÓPULT KARRIER TV2 AKADÉMIA ÉRTÉKESÍTÉS JELENTKEZZ! RÓLUNK ABOUT US ÜBER UNS
PÉNZT VAGY ÉVEKET!
Kammerer Zoltán életveszélyes helyzetbe sodorta Kucsera Gábort
Kammerer Zoltán motorozni szerette volna megtanítani Kucsera Gábort, azonban a dolognak majdnem súlyos vége is lett. A fiúk most már mosolyogva emlékeznek vissza Gábor bakijára, azonban szerencse, hogy nem lett komolyabb baj a dologból.

A Pénzt vagy éveket!-ben a 10 millió forintos nyereményért minden adásban egy-egy sztárpáros játszik, akiknek semmi más feladatuk nincs, mint kitalálni az eléjük állított civil játékosok életkorát. Feladatuk elsőre egyszerűnek tűnik, de garantáltan nem lesz az. Egy-egy adás során 6+1 ember életkorát kell eltalálniuk. Ahogy a játék halad előre, egyre nagyobb a tippelés tétje, minden elhibázott év egyre többe kerül, azaz, a tipp és a helyes életkor közti évek száma először 100 ezer forint veszteséget jelent évenként, ám a végén már 600 ezer forintba kerül. Így csökken folyamatosan az elején rendelkezésükre álló 10 millió forint.

Korhatár: 12 év

2019. március 19. 23:08




KÖZÖSSÉG