május 6.
Ivett, Frida

TV2 Play MŰSORÚJSÁG SZÓRAKOZÁS INFÓPULT KARRIER TV2 AKADÉMIA ÉRTÉKESÍTÉS JELENTKEZZ! RÓLUNK ABOUT US ÜBER UNS
EGÉSZSÉGMÁNIA
Konkoly Ágitól az utcán is kérnek tanácsot
Konkoly Ági, Miss Universe Hungary 2012 elmondta, hogy mint minden nő, ő is változtatna magán néhány dolgot, de igyekszik a „korral” előrehaladva elfogadni magát.

Dr. Tóth Tamás szerint, ha eszünk „rendesen”, de komolyan sportolunk is mellé, és még mindig hízunk, akkor valamilyen hormonális probléma lépett fel, amellyel feltétlenül fel kell keresni egy orvost. A kulcs, mint oly sok más esetében is az, hogy elfogadjuk magunkat, kialakítsunk egy egészséges énképet, és annak megfelelően cselekedjünk, ne a különféle magazinok által sulykolt hamis ideálokat kergessük. A Nagy Fogyás című műsorban Vizl Péter 70 kg-ot adott le, ám ezt a műsor után vissza is szedte, mert az adások utánra kapott instrukciókat nem tartotta be. Nemrégiben, egy új módszerrel, a gyomor-bypass műtéttel, és Dr. Mohos Elemér sebész-főorvos segítségével azonban újra komoly eredményt ért el! Ez a műtét, egy fogyást elősegítő műtét, mely két elemből áll: egyrészt gyomorkisebbítésből, hogy kevesebbet tudjunk enni, valamint, egy felszívódást befolyásoló komponensből, amely a vékonybelek „átrendezése”: az emésztést és a felszívódást végző bélszakasz 2,5 méterrel rövidebb lesz. A műtét során semmit nem tesznek, ültetnek be, és semmit nem vesznek ki, így bármikor „visszaalakítható”.
Konkoly Ági, Miss Universe Hungary 2012 elmondta, hogy mint minden nő, ő is változtatna magán néhány dolgot, de igyekszik a „korral” előrehaladva elfogadni magát. Elmesélte, hogy volt már rá példa, hogy az utcán is kértek tőle szépségápolási tanácsot, de jellemzőbb, hogy levélben keresik meg. Ági nagyon sok zöldséget és gyümölcsöt, valamint folyadékot fogyaszt, és bár nem tudja megvonni magától az „igazi finomságokat” sem, odafigyel, hogy ne essen túlzásokba. A sport is nagyon fontos volt az életében, sokáig triatlonozott, mára már kicsit lazábban, de heti több alakalommal tornázik, fut és konditerembe is jár.
 

Korhatár: 12 év

2013. július 7. 11:52




KÖZÖSSÉG