Schobert Norbi veleszületett szívbillentyű-rendellenessége nem tűrt további halogatást, műtétre került a sor. A felépülés heteiben azonban egy baktérium támadta meg szervezetét, így újabb, azonnali életmentő műtétnek kellett alávetni. Szíve majdnem négy órát keresztül állt; 10 százalék esélye volt az életben maradásra. Felépült, de Réka folyamatosan szemmel tartja. Rubint Réka egyébként, sohasem lesz már olyan nyugodt, mint azelőtt, hiszen Norbi szíve bármikor felmondhatja a szolgálatot.
Továbbá az Egészségmániában: Köböl Anita egy fetasajtos és egy tonhalas mártogatóst készített az egészség jegyében, amelyek kitűnő vendégváró finomságok. Angelina Jolie sokakat megbotránkoztató mellamputációjáról kérdezte a műsorvezető Prof. Dr. Lakatos Pétert, aki elmondta, hogy az eset óta már egy brit üzletember is ilyen prevenciós, prosztataeltávolítás mellett döntött. A szakmai vezető elmondta, hogy Európában az amerikainál kevésbé drasztikus megoldásokat választanak és hogy szakmai szempontból sem egyértelmű, jó választásnak számít-e a beavatkozás. Az olyan működésképtelen elektronikai berendezések, mint a televízió, számítógép vagy hűtő, a természetbe kerülve szennyezést is okozhatnak. Egyre többen jönnek azonban rá, a hulladék érték, amit a legtöbb esetben 100 százalékosan tudnak hasznosítani.
Korhatár: 12 év
2013. június 2. 13:57