A káros anyagok okozta légszennyezés mellett problémát jelent a zajterhelés is, amelynek idegrendszer-károsító hatása van. Kürti Gábor, a Critical Mass főszervezője azt mondja, elérték kezdeti céljukat, hiszen tíz évvel ezelőtt még alig lehetett bicikliseket látni az utakon, ma pedig már olyan sokan vannak, mint a tömegközlekedési eszközökön.
Dr. Kapiller Zoltán, a Magyar Kullancsszövetség elnöke is arra bíztat, ne féljük a természettől. Ma már nem lehet kullancsveszélyes időszakokról és területekről beszélni, bármikor a vérszívók áldozatává válhatunk, de megfelelő felkészültséggel megelőzhetjük a bajt.
Köböl Anita egy diós, fetás, tonhalas vitaminsalátát készített szem előtt tartva a közelgő nyári bikini szezont.
Havas Henrik sohasem gondolta volna, hogy egy egészségügyi műsorban fog szerepelni, pontosan azért, mert néhány sportsérülést leszámítva mindig egészséges volt. Nemrégiben egy fél órás műtétre feküdt be, amiből egy komoly, négy és fél órás operáció lett. A gyulladásos bélösszenövések miatt kilyukadt a szerve, emellett pedig rákos szöveteket is találtak, így végül egy méter vastagbelet, a lépét és hasnyálmirigyének egy részét is eltávolították. Az intenzív osztályon azonban elutasította a fájdalomcsillapítót, mivel mindvégig szeretett volna tudatában lenni a körülötte történteknek.
Az Egészségmániában szó volt még a wellnessről is. Az összetett fogalom mögött számos dolog állhat: gyógyászattól egészen a szépségiparig. Lényege mindenképpen az ellazulás, kikapcsolódás és szépülés.
Nézd meg az Egészségmánia videóját!
A vasárnaponként, fél órában jelentkező magazin fő profilja a betegségek megelőzése, valamint a gyógyulási lehetőségek feltérképezése, de nem hiányozhatnak az egészséges életmódhoz kötődő tartalmak és kérdések sem. Műsorvezető: Köböl Anita
Korhatár: 12 év
2013. május 12. 13:35