május 7.
Gizella

TV2 Play MŰSORÚJSÁG SZÓRAKOZÁS INFÓPULT KARRIER TV2 AKADÉMIA ÉRTÉKESÍTÉS JELENTKEZZ! RÓLUNK ABOUT US ÜBER UNS
MOKKA
Politikai vita helyett nemzeti összefogást vár az emberek többsége
Meghosszabbítaná a kormány a március 11-én kihirdetett veszélyhelyzetet. A benyújtott javaslat után az ellenzéki pártok hétpárti egyeztetést kezdeményeztek. A témában a Mokka vendége ifj. Lomnici Zoltán, a Századvég jogi szakértője volt, aki többek között elmondta, hogy a felmérések szerint a lakosság hány százaléka van tisztában azzal, hogy veszélyhelyzet van kihirdetve Magyarországon, valamint az is kiderült, hogy még az ellenzéki pártok támogatóinak nagy százaléka is összefogást szeretne a politikai csatározások helyett.

Nézd meg a Mokka videóját!

A Mokka a TV2 közéleti témákkal, napi aktualitásokkal, kultúrával, olykor bulvár témákkal foglalkozó reggeli műsora. Sztárokat lát vendégül, életmód tanácsokkal szolgál, szakértőket szólaltat meg, asztrológiai előrejelzést ad. Hétköznapi hősök, már-már elfelejtett ismerős arcok tűnnek fel a képernyőn. Az első óra fajsúlyos közéleti, politikai témáit a második órában könnyedebbek követik, de minden szóba kerül, amiről az utcán beszélnek az emberek. A műsorvezetők nem titkolt szándéka, hogy a hétköznapok szürkeségét színes egyéniségükkel, humorukkal, szókimondó stílusukkal törjék meg.

Korhatár: 12 év

2020. március 23. 7:22




KÖZÖSSÉG