október 10.
Gedeon

TV2 Play MŰSORÚJSÁG SZÓRAKOZÁS INFÓPULT KARRIER TV2 AKADÉMIA ÉRTÉKESÍTÉS JELENTKEZZ! RÓLUNK ABOUT US ÜBER UNS
SAJTÓKÖZLEMÉNYEK
Ma este kiderül, ki búcsúzik az Ázsia Expressztől

Újabb izgalmakkal és drámákkal teli hét telt el az Ázsia Expressz versenyében. A ma esti hajszán ismét három párosnak kell megküzdenie azért, hogy továbbra is esélye legyen megnyerni a kaland-reality 15 millió forintos fődíját.

A tegnapi fordulatos versenynap végén kiderült, hogy a Mikes Anna – Krausz Gábor, Dárdai Blanka – L.L. Junior négyes mellé a csapat az eddig még sosem hajszázó Stohl András – Tilla párost küldi versenybe. A két műsorvezető hiába vetett be mindent, végül nem tudták elkerülni a megmérettetést, ők kapták a legtöbb szavazatot.

Egyik párnak sincs könnyű dolga a mai hajsza során, hiszen csak összetett küldetéseket teljesítve szerezhetik meg a továbbjutást. Annyit elárulhatunk, hogy a rájuk váró feladatok – ahogy az elmúlt hetek alatt is – jócskán tartogatnak meglepetéseket, a küzdelem pedig egyeseknek vicces, másoknak drámai pillanatokat hoznak.

Ráadásul hónapokkal az Ázsia Expressz forgatása után sem csitulnak a kedélyek. Egy-egy konfliktus újra felerősödik az adásokat látva. Így az Ázsia Expressz Kibeszélő műsora is bőven tartogat izgalmakat. Zsigmond Angi például egy vita közepén a legjobb megoldásnak azt látta, ha egyszerűen kisétál a stúdióból.

Ázsia Expressz – Hajsza 19:55-től!
Ázsia Expressz – Kibeszélő 22:00-től!

2024. szeptember 27. 14:04




KÖZÖSSÉG