március 29.
Auguszta

TV2 Play MŰSORÚJSÁG SZÓRAKOZÁS INFÓPULT KARRIER TV2 AKADÉMIA ÉRTÉKESÍTÉS JELENTKEZZ! RÓLUNK ABOUT US ÜBER UNS
SAJTÓKÖZLEMÉNYEK
Varga Viktor és Zsembera Liliána nyerték a Párharcot
Négy héten át tartó menetelés után ma este végre kiderült, kik lettek a Párharc győztesei.

A nyolc sztárpárral induló verseny finisében Varga Viktor és Zsembera Liliána, Chris Tanoh Csokival és Egedi Heddával küzdött meg az elképesztően izgalmas, hét párbajnemből álló döntőben, amelyben végül Viktorék diadalmaskodtak.

Az elmúlt hetekben nem csak a legextrémebb erőpróbákon kellett bizonyítaniuk a TV2-n futó reality, a Párharc mindenre elszánt játékosainak. A műsor sokuk számára egyfajta párkapcsolati teszt is volt, ahol olyan oldalát is megismerhették a másiknak, amivel eddig még sohasem találkoztak. A pároknak azonban adott esetben nem csak saját kedvesük okozott meglepetést. Az események előrehaladtával tökéletesen kirajzolódott, hogy az eleinte békés, összetartó társaság mire képes, ha az előrejutás a tét.

„Csodálatos élmény, hogy az élet velejét megkaptuk itt a Párharcban, nagyon hasznosnak találom. Imádom az adrenalint, és rengeteget kaptam belőle. A mi taktikánk az őszinteség volt, és be is igazolódott, hogy ennek a csodának, amiből ma már nagyon kevés van, és rendkívül kevés ember használja, van létjogosultsága. Úgy gondolom, nagyon jót tett a párkapcsolatunknak a műsor, ugyanis zanzásítva ért minket rengeteg élmény, megismertük egymás reakcióit extrém helyzetekben, rengeteget tanultunk. Azóta még jobban szeretjük és tiszteljük egymást. A játék során azt hiszem nagyon sokat segítettünk Csokiék kibontakozásában. A végső összecsapásban egy Dávid és Góliát harcot láthattunk, ahol végül fej-fej mellett haladva mégiscsak az önkontroll és a végtelen kitartás győzött a szétszórtság és a pánik helyett. A nyereményt természetesen elfelezzük, Lili azt csinál a saját részével amit csak szeretne, én házat építek belőle és elmegyünk egy újabb világot felfedezni, ahol megint tanulhatunk valami újat magunkról és az emberiségről” – mondta Varga Viktor, aki párjával együtt, a megtisztelő cím mellett 10 millió forinttal lett gazdagabb.

„Nagyon különleges érzés volt egy ilyen műsorban szerepelni, hiszen sosem tudtuk előre, hogy mire számítsunk. Érzelmi hullámvasút volt számomra, de jó értelemben. Szerintem igenis számít hogyan játszunk, vagy taktikázunk, hiszen az is a játék része, hogy ki milyen szövetségeket köt. Viszont azt gondolom, mi elég őszintén játszottunk, így nem is feltétlenül nevezném taktikázásnak. Rengeteget tanultam saját magammal kapcsolatban is, például hogyan kezeljem a stresszes helyzeteket, hogyan legyek türelmesebb. A döntőben is rendkívüli fókuszra és kitartásra volt szükség, számomra az volt a legnehezebb, mikor több körön keresztül mindig csak egy ponton múlott a győzelem. Ettől nagyon elkezdtem befeszülni, sajnáltam is, hogy egy kicsit összekaptunk az egyik feladat közben és nem tudtuk kellő higgadtsággal kezelni. De mikor a végső feladatnál sikerült behúznunk az utolsó pontot, az csodálatos érzés volt” – tette hozzá Zsembera Liliána, aki szintén alig várja, hogy valamerre újra elutazzanak Viktorral, mert ezek azok az időszakok, amikor a munkából kiszakadva huzamosabb időt tölthetnek együtt.

2022. november 11. 23:36




KÖZÖSSÉG