március 28.
Gedeon, Johanna

TV2 Play MŰSORÚJSÁG SZÓRAKOZÁS INFÓPULT KARRIER TV2 AKADÉMIA ÉRTÉKESÍTÉS JELENTKEZZ! RÓLUNK ABOUT US ÜBER UNS
SAJTÓKÖZLEMÉNYEK
A TV2 volt a legnézettebb csatorna 2020 első kilenc hónapjában
Mindhárom kiemelt célcsoportban piacvezető a TV2, csatorna és csoport szinten egyaránt.*

2020 első három negyedévének teljes napra vonatkozó átlagos közönségaránya alapján a három fő korcsoportban (A18-59, A18-49, A4+) a TV2 végzett az első helyen a nézettségi versenyben. Emellett csoport szinten is a TV2 vezet a kiemelt célcsoportokban − 2019 után eddig 2020-ban is a TV2 csatornacsalád adóit választották a legtöbben. A Sztárban Sztár hetedik évada ismét közönségkedvenc lett, hiszen már az első adás is magasan megnyerte az idősávját. A Tények sikere szeptemberben is töretlen – a 4 éves vagy annál idősebbek körében a hírműsor ideje alatt rendszerint a TV2 a legnézettebb csatorna.

Az év kilenc hónapjának nézettségi eredménye alapján mindhárom kiemelt korcsoportban piacvezető a TV2 és a TV2 Csoport. A csatorna nagy kedvenccel indította őszi szezonját, hiszen a Sztárban Sztár szeptemberi epizódjai egyre több és több nézőt vonzottak a képernyők elé. Hétköznapokon a főműsoridőt megelőző délutáni idősávban kiemelkedő eredménnyel szerepeltek a TV2-n futó török drámasorozatok. A teljes lakosság körében (A4+) szeptemberben az esti Tények adásideje alatt a TV2 volt a legnézettebb csatorna, átlagosan a tévénézők 21,9 százaléka választotta a hírműsort. A csatorna infotainment műsorai, a Mokka és a Mokkacino az ősz beköszöntével sem vesztettek népszerűségükből, hiszen a 18-59 évesek körében a Mokka átlagosan 14,6 százalékos közönségarányával 7,9 százalékponttal magasabb közönségarányt értek el az RTL Klub azonos idősávjával szemben.

2020 első három negyedévében csoport szinten a TV2 vezet mindhárom kiemelt célcsoportban − 2019 után eddig 2020-ban is a TV2 Csoporthoz tartozó adókat választják a legtöbben. 18-59 éves korcsoportban 23,5 százalékos közönségarányt zsebelt be a csatornacsalád a teljes napra vetítve – így a korcsoport minden negyedik tévénézője olyan csatornát nézett, amelyik a TV2 érdekeltségébe tartozik. A 18-59 évesek körében 9,0 százalék, 18-49 évesek között 8,9 százalék, a teljes lakosságon mérve pedig 10,8 százalékos átlagos nézői részesedéssel vezet a TV2 2020-ban, a második helyen pedig az RTL Klub áll 8,6 százalék (A18-59), 8,5 százalék (A18-49) és 8,9 százalékos (A4+) átlagokkal.

Az ősz első hónapjának nézettségi versenye rendkívül szoros eredményt hozott. A TV2 Csoport 22,83 százalékos átlag közönségarányt ért el teljes napon, míg az RTL Magyarország 22,84 százalékot teljesített. A teljes lakosság körében a TV2 csatornacsalád kumulált közönségaránya 24,6 százalék volt, míg az RTL Csoport csupán 20,7 százalékot ért el. A TV2 csatorna eredményei mellett a szeptemberi csoportsikerhez hozzájárult a TV2 kábelcsatorna portfóliója is, hiszen mindhárom kiemelt célcsoportban az első helyen végzett (18-59: 14,0% SHR; 18-49: 13,5% SHR; 4+: 13,5% SHR).

A 18-59 évesek körében az Izaura csatorna az év elejétől szinte hónapról hónapra töretlen sikerrel növeli nézői részesedését, és szeptemberben a korcsoportba tartozó nézők 1,4 százaléka emellett a csatorna mellett tette le a voksát. A portfólióba tartozó kábelcsatornák közül kiemelkedően teljesített továbbá a Moziverzum is, amely szeptemberben 1,5 százalékos nézői részesedést ért el, így 0,3 százalékponttal felülmúlta éves átlagát.

A TV2 csatornán augusztus utolsó vasárnapján elindult a Sztárban Sztár hetedik évada. Az első élő adás 16,3 százalékos átlagos közönségarányt ért el, ezzel fölényesen megnyerve az idősávját. Szeptemberben folytatódott a sikerszéria, a műsor utolsó négy epizódja részről részre egyre nagyobb közönségarányt ért el nem csak a teljes lakosság, hanem a 18-59 évesek körében is. A hónap utolsó vasárnapján, szeptember 27-én este a 18-59 éves tévénézők 19,9 százaléka a Sztárban Sztárt választotta, így 0,7 százalékponttal megnyerte idősávját a fő konkurensével szemben (RTL Klub azonos idősáv: 19,2 százalék). Ha figyelembe vesszük az eddig leadott összes epizódot, akkor a műsort átlagosan a korcsoport nézőinek 17,4 százaléka választotta, szemben az RTL Klub azonos idősávjának 16,3 százalékos eredményével.

A TV2 legnézettebb műsora szeptemberben a 27-i eredménnyel a Sztárban Sztár lett a 18-59 évesek körében (nézőszám: 446 ezer), a második helyen az este hatkor kezdődő Tények (szept. 25., nézőszám: 275 ezer), a dobogó harmadik helyén pedig a Tények Plusz (szept. 28., AMR: 264 ezer) szerepel.

A főműsoridőt megelőző délutáni idősávban kiemelkedő eredménnyel szerepelnek a TV2-n futó hétköznapi török drámasorozatok, a Kegyetlen város és az ezt követő Remények földje. Szeptemberben a Kegyetlen város a 18-59 évesek körében átlagosan 11,3 százalék nézői részesedést ért el, szemben az RTL Klub azonos idősávja 3,7 százalékot, míg a Remények földje 12,6 százalékot szemben az RTL Klub 6,7 százalékos közönségarányával.

A teljes lakosság körében (A4+) az esti Tények adásideje alatt a TV2 volt a legnézettebb csatorna szeptemberben, átlagosan a tévénézők 21,9 százaléka választotta. A Tények Plusz (15,5 százalék), a Mokka (19,9 százalék) és Mokkacino (12,8 százalék) szintén megnyerte saját idősávját a 4 éves vagy annál idősebb tévénézők körében.

A reggelt továbbra is a TV2-vel kezdik a nézők, hiszen a Mokka folytatva eddigi sikerszériáját szeptemberben átlagosan 7,9 százalékponttal magasabb közönségarányt ért el (14,6 százalék), mit az RTL Klub azonos idősávjában futó műsorok (6,7 százalék). Az azt követő Mokkacino is hasonló sikerekkel büszkélkedhet, a 18-59 éveseknél átlagosan 8,1 százalékos, a 18-49 éveseknél 7,2 százalékos nézői részesedést mondhatott magáénak, így mind a két korcsoportban fölényesen nyert az RTL Klub azonos idősávjával szemben.

Live + As live adatok
Forrás: Nielsen Közönségmérés/TV2 Kutatás
* 2020.01.01-09.30. időszakra vonatkozó átlag SHR%, All Day, Célcsoport: A18-59, A18-49, A4+

2020. október 2. 15:07




KÖZÖSSÉG