május 8.
Mihály

TV2 Play MŰSORÚJSÁG SZÓRAKOZÁS INFÓPULT KARRIER TV2 AKADÉMIA ÉRTÉKESÍTÉS JELENTKEZZ! RÓLUNK ABOUT US ÜBER UNS
SAJTÓKÖZLEMÉNYEK
Magyarország kifogyhatatlan a zenei tehetségekből
Tíz fiatal tehetség vehette át a 2018-as Junior Prima díjat zeneművészet kategóriában a Müpában Budapesten. Az MVM Zrt. által támogatott rangos elismerést idén 11. alkalommal adták át.

A Művészetek Palotájában a legkitűnőbb fiatal zenei művészek vehették át a Junior Prima díjat. A díj már nemcsak hazánkban jelent elismerést, hanem világszerte felfigyelnek arra, aki megkapja a rangos kitüntetést.

A kultúrát támogatják
„Akinek lehetősége van, támogatnia kell a kultúrát, és ez az MVM kötelessége is. A 11. alkalommal átadott elismerésben eddig több mint 100 tehetséges fiatal részesült, a zsűrinek is van három olyan tagja, akik korábban elnyerték a Junior Prima díjat” – emelte ki Kóbor György, az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. elnök-vezérigazgatója. „Ez azt is mutatja, hogy ennek a díjnak valóban van presztízse, és a korábban díjazott fiatalok olyan nemzetközi és szakmai karriert futottak be, amellyel a legnagyobbak közé kerültek”.
A díjazott művészek mindegyike komoly sikereket ért el eddigi pályafutása során. Nemcsak itthon, hanem külföldön is megmutathatták már a képességeiket, öregbítették a magyar komolyzene hírnevét. Ehhez újabb lendületet adhat az MVM Csoport támogatása mellett megkapott díj, amely a harminc év alatti korosztály számára a legnagyobb kitüntetés.

_MG_4404.jpg

Hidakat épít a művészet
„Óriási élmény volt ezekről a fiatal tehetségekről beszélgetni a zsűritársakkal. Évről évre rájövünk, Magyarország kifogyhatatlan a zenei tehetségekből, hiszen idén is sok jelölt közül tudtunk válogatni, nehéz is volt dönteni” – hangsúlyozta a zsűri elnöke, dr. Vigh Andrea Liszt-díjas hárfaművész, a Zeneakadémia rektora. „Hidakat építünk a művészet által az időn átívelően. Hiszen a múltunk, a jelenünk és a jövőnk kapcsolódik össze láncszemenként. Az idei díjazottak pedig erős láncszemei lesznek a magyar kultúrának és művészetnek”.

A 30 év alattiak díja
A Junior Prima díj 2007 óta kerül kiosztásra, amikor a Prima Primissima díj életre hívói úgy döntöttek, hogy önálló díjjal jutalmazzák a kiemelkedő teljesítményt nyújtó harminc év alatti fiatalok közül azokat, akik a jók közül is a legjobbak. A Junior Prima díjnak öt társalapítója van, mind- egyikük egy-egy önálló kategória mecénási fel- adatait vállalta fel. Az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. a zeneművészet terén kiemelkedő fiatal tehetségeket támogatja.

A díjazottak és a zsűri
Az idei díjazottak között van Balogh Máté zeneszerző, Demény Balázs zongoraművész, Dolfin Benedek csellista, Horváth Benedek zongoraművész, Könyves-Tóth Mihály trombitaművész, Kovács Gergely zongoraművész, Pataki Bence operaénekes, Rafael Márió dzsesszzongorista, valamint Rajna Martin karmester és Tomasz Máté Milán csellóművész.

2018-ban a zsűri tagja volt Balázs János Liszt-díjas zongoraművész, Binder Károly Erkel-díjas zeneszerző, zongorista, Boldoczki Gábor Liszt-díjas trombitaművész, Dráfi Kálmán Liszt-díjas zongorista, Fekete Gyula zeneszerző, Fülei Balázs Liszt-díjas zongoraművész, Jakobi László csellóművész, hangversenyrendező, Marton Éva Kossuth-díjas operaénekes, valamint Szenthelyi Miklós Kossuth-díjas hegedűművész és Vásáry Tamás Kossuth-díjas zongoraművész, karmester.

Forrás: MVM Magyar Villamos Művek Zrt.

2018. november 26. 16:49




KÖZÖSSÉG