Ördög Nóra
Műsorvezető
Ördög Nóra a hazai televíziózás egyik legismertebb és legkedveltebb műsorvezetője. Több mint húsz éve meghatározó szereplője a magyar televíziós életnek, szakmai felkészültségével, közvetlen stílusával és empatikus személyiségével a nézők egyik legnagyobb bizalmát élvezi.
Szegeden született 1981. szeptember 8-án. Televíziós pályafutását egy helyi televíziónál kezdte, majd gyakornokként került országos csatornához, ahol rövid idő alatt műsorvezetőként is bemutatkozott. Tanulmányait a Budapesti Gazdasági Főiskolán végezte, miközben televíziós karrierje folyamatosan épült.
A TV2 csapatához 2014-ben csatlakozott, azóta pedig a csatorna számos ikonikus produkciójának arca lett. Olyan nagysikerű műsorokban láthatták a nézők, mint a Rising Star, a Séfek Séfe, a MasterChef VIP, a Next Top Model Hungary vagy a Megasztár. Az Ázsia Expressz indulása óta a kalandreality állandó műsorvezetője, emellett több évadon át a Dancing with the Stars zsűrijének is tagja volt.
Televíziós munkája mellett vállalkozóként és tartalomkészítőként is aktív. Férjével, Nánási Pál fotóművésszel közösen több sikeres projektet és családi vállalkozást épített fel, amelyek középpontjában az utazás, a gasztronómia és a családi élmények állnak.
Munkásságát számos szakmai elismeréssel díjazták, többek között Junior Prima Díjjal , Televíziós Újságírók Díjjal és többszörös Story Ötcsillag-díjjal.
TV2-s műsorai
Rising Star
A Kocka
A 91. Oscar-gála közvetítése
Legfrissebb videók
Eltört a mécses: A Megasztár versenyzője eltorzultnak látja magát (megnyitás új lapon)
Adás előtt: A hangjára is mindig azt hiszi, hogy rossz, pedig csomó dicséretet kap másoktól.
Józsi elvitte a show-t: A mesterek nevetésben törtek ki a produkció alatt (megnyitás új lapon)
Adás előtt: Vicces produkciókból sem lesz hiány, az egyszer biztos. Tarts velünk szombat este 19.45-kor a TV2-n!
Helfy Alexa engedélyt kapott a húgától: Ő is versenyezhet a Megasztárban (megnyitás új lapon)
Adás előtt: Alexa elárulta, alaposan átbeszélték ezt a húgával, hogy még véletlenül se legyen ebből neki bármilyen problémája.
A nevetés garantált az új évadban: Ázsia Expressz október 19-től a TV2-n! (megnyitás új lapon)
A humor jócskán jelen lesz a legújabb évadban is, érkezik az Ázsia Expressz október 19-től minden hétköznap este a TV2-n!
Drámákban nem lesz hiány: Érkezik az Ázsia Expressz a TV2-n! (megnyitás új lapon)
Sírás, feszültség, viták...Drámákban nem lesz hiány az Ázsia Expressz legújabb évadában, október 19-től a TV2-n!
Minden eddiginél keményebb kaland következik: Október 19-től a TV2-n! (megnyitás új lapon)
Óriási küudelem várható az Ázsia Expressz legújabb évadában, október 19-től a TV2-n!
Csatornáink
14 tévécsatorna, számtalan műsor – találd meg a számodra legérdekesebb tartalmakat