Megasztár
A Megasztár a TV2 2003-ban indult tehetségkutató műsora.
A műsorról

A Megasztár Magyarország egyik legismertebb televíziós zenei tehetségkutató műsora, amely 2003-ban indult a TV2 csatornán.
A műsor célja, hogy olyan kiemelkedő énekes tehetségeket fedezzen fel, akik később a magyar könnyűzenei élet meghatározó előadóivá válhatnak. A verseny során az ország különböző pontjain tartott válogatókon több ezer jelentkező méreti meg magát, közülük pedig csak a legjobbak jutnak tovább az élő adásokba. A résztvevők hétről hétre különböző zenei stílusokban és tematikákban bizonyíthatják énekesi képességeiket, előadói jelenlétüket és fejlődésüket. A produkciókat szakmai zsűri értékeli, miközben a nézők is szavazataikkal dönthetnek arról, hogy kik maradhatnak versenyben.
A műsor különlegessége, hogy nem csupán a technikai énektudást keresi, hanem az egyéniséget, a színpadi kisugárzást és azt a különleges előadói képességet is, amely egy sikeres művész sajátja. A versenyzők gyakran ismert magyar és nemzetközi slágereket adnak elő, de előfordulnak duettek, tematikus estek és különleges vendégfellépések is.
A döntőbe jutó énekesek professzionális felkészítést kapnak, zenészekkel, énektanárokkal és koreográfusokkal dolgoznak együtt, így a műsor nemcsak verseny, hanem egy intenzív fejlődési folyamat is számukra.
A Megasztár az évek során számos ismert előadót indított el a pályán. A korábbi évadok győztesei és döntősei közül többen sikeres énekesi karriert építettek fel, saját albumokat jelentettek meg, koncerteznek, valamint rendszeresen szerepelnek televíziós műsorokban és zenei rendezvényeken. A műsor jelentős szerepet játszott a 2000-es évek magyar könnyűzenéjének megújulásában, hiszen több új tehetséget ismertetett meg a nagyközönséggel.
A tehetségkutató több évadon keresztül nagy népszerűségnek örvendett, majd hosszabb szünet után ismét visszatért a televízió képernyőjére. Az új évadok korszerű látványvilággal, megújult zsűrivel és modern színpadi technikával várják a nézőket, miközben megőrzik a műsor eredeti célját: megtalálni az ország legígéretesebb énekesét, vagyis az „Év hangját”. A Megasztár ma is a magyar televíziózás egyik legismertebb és legmeghatározóbb zenei tehetségkutatója, amely számos fiatal számára kínál lehetőséget arra, hogy országos ismertséget szerezzen és professzionális zenei pályára lépjen.
Győztesek:
évad: Tóth Vera
évad: Molnár Ferenc "Caramel"
évad: Rúzsa Magdi
évad: Király Viktor
évad: Tolvai Renáta
évad: Radics Gigi
évad: Gudics Máté
évad: Lengyel Johanna
A 9. évad 2026. szeptember 5-én indul a TV2-n
A szeptember 5-én startoló Megasztár megújult mestercsapata, Dallos Bogival, Herceg Erikával, T. Danny-vel és Marics Petivel az ítész pult mögött, a műsor első szakaszaiban továbbra is az előválogatókon és a középdöntőkön találkozik a jelentkezőkkel. Az ikonikus tehetségkutató azonban van, hogy még a mesterek számára is tartogat meglepetéseket, amelyek egyik fő színtere az extra tartalmi elemekkel bővült Megaház. A középdöntőből idén nem vezet egyenes út az élő showba, a versenyzők a mesterekkel beköltöznek a Megaházba, és ott derül majd ki, hogy ki az a 8 tehetség, akinek esélye lesz elnyerni az Év Hangja címet és az ezzel járó fődíjat. A szabályok és feladatok között bizony van olyan, amit még Marics Petiék sem tudnak a Megaház adott pontjáig, csak és kizárólag a két műsorvezető, Ördög Nóra és Lékai-Kiss Ramóna. Idén is lesz Csillagdal, és egy ezzel kapcsolatos döntés a nézők kezébe kerül… hogy ennek mi lesz a menete pontosan, az adásból derül majd ki.
A Megaházban folyamatos próbatételek várják a versenyzőket, a valós közös munka a mesterek és a csapatok között ott indul el. Olyan feladatok lesznek, amelyekből egyértelművé válik, ki, hogyan tud kapcsolódni, egy igazi csapatépítő, komoly szűrű ez az élő adások előtt. A Megaházban a mesterek is harcolnak azért, hogy minél több versenyzőjüket bejuttassák az élő showba… de, hogy ez mit jelent bővebben, arról szintén majd később tudhatnak meg részleteket a nézők.
Műfajok
Csatornáink
Videók
Eltört a mécses: A Megasztár versenyzője eltorzultnak látja magát (megnyitás új lapon)
Adás előtt: A hangjára is mindig azt hiszi, hogy rossz, pedig csomó dicséretet kap másoktól.
Józsi elvitte a show-t: A mesterek nevetésben törtek ki a produkció alatt (megnyitás új lapon)
Adás előtt: Vicces produkciókból sem lesz hiány, az egyszer biztos. Tarts velünk szombat este 19.45-kor a TV2-n!
Helfy Alexa engedélyt kapott a húgától: Ő is versenyezhet a Megasztárban (megnyitás új lapon)
Adás előtt: Alexa elárulta, alaposan átbeszélték ezt a húgával, hogy még véletlenül se legyen ebből neki bármilyen problémája.
Robbant a bomba a Középdöntőben: Dallos Bogi nem ért egyet Herceg Erikával? (megnyitás új lapon)
Adás előtt: Feszültségből most sem lesz hiány! Dallos Bogi inkább meg sem szólal mostantól. Ha kíváncsi vagy a vitára, tarts velünk szombat este a TV2-n!
Marics Peti nevetésben tört ki: Varga Irénke nem ismerte T. Danny-t? (megnyitás új lapon)
Adás előtt: Pedig ez már a Középdöntő és találkoztak egyszer. Ne feledd, szombat este 19.45-kor jövünk a legújabb adással a TV2-n!
Feszült pillanatokból nincs hiány! Herceg Erika szigorúan értékel - szombat (megnyitás új lapon)
Dallos Bogi inkább csendben marad Herceg Erika durva kijelentése után. Ne maradj le! Folytatódik a Középdöntő szombat este 19.45-kor a TV2-n!
Közösségi média
Kövesd a Megasztár legfrissebb tartalmait közösségi média csatornáinkon