Ugrás a fő tartalomra
Kincsvadászok
Szórakozás

Kincsvadászok

A Kincsvadászokban hétköznapi emberek nem hétköznapi tárgyaikkal próbálnak szerencsét a meggazdagodás reményében.

A műsorról

A Kincsvadászok a TV2 nagysikerű műtárgy- és régiségkereskedő reality műsora, amely 2024-ben debütált. A műtárgy-kereskedő showban műtárgyakkal, régiségekkel, olykor igen különös tárgyakkal érkeznek a műsor szereplői Tillához és a Kincsvadászok szakértőihez. Egy rövid elemzés után kiderül, mennyit is ér az eddig féltve őrzött családi ereklye, majd a felbecsülés után kerül a műsor öt kereskedője elé. Ha az adott tárgy elnyeri a gyűjtők tetszését, akkor elindul a licitálás, a legmagasabb ajánlat után pedig az eladó eldöntheti, megválik-e a tárgytól vagy inkább annak tudatában, mennyit is ér, hazaviszi.

A műsor első állomásán a résztvevők tapasztalt műtárgyszakértőkkel találkoznak, akik részletesen megvizsgálják a behozott tárgyakat. A szakértők ismertetik azok eredetét, korát, történetét, készítési technikáját és becsült piaci értékét. Sok esetben meglepő történetek is napvilágra kerülnek: egy családi ereklyéről kiderülhet, hogy jelentős történelmi vagy művészeti értéket képvisel, míg más tárgyakról az derül ki, hogy elsősorban érzelmi, nem pedig anyagi értékük kiemelkedő. Ezek az ismeretterjesztő részek a műsor egyik legfontosabb elemei, hiszen a nézők betekintést nyerhetnek a régiségek és műtárgyak világába.

A Kincsvadászok VIP változatában hírességek érkeznek a stúdióba, hogy megpróbálják értékesíteni különleges tárgyaikat vagy éppen családi ereklyéiket.

A Kincsvadászok két szakértője:

Kelen Anna, művészettörténészként szakérti és kutatja a festményeket és kerámiákat családi galériájuk, a Virág Judit Galéria számára -mely huszonöt éve a hazai műtárgykereskedelem meghatározó szereplője. Anna a galéria vezető művészettörténésze és árveréseinek vezetője. Kelen Anna nevéhez fűződik az abszolút magyar aukciós rekord leütése: 2021 decemberében Csontváry Kosztka Tivadar: Titokzatos sziget című festménye 460 millió forintért kelt el. Kelen Anna számos lappangó magyar festmény és műkincs felderítésében vett részt az elmúlt évek során, ezen művészettörténeti “nyomozások” segítségével több tucat, addig ismeretlen alkotással gyarapodott a magyar festészet története.

Megyesi Balázs, műtárgyszakértő, aki főleg hagyatékok becslésével foglalkozik. Galériája vezetése mellett oktat is. Küldetése, hogy bebizonyítsa: műtárgyakkal dolgozni igenis menő.


A Kincsvadászok kereskedői:

Dr. Katona Szandra, Cogito Art Műtárgygaléria tulajdonosa, igazságügyi műtárgyszakértő, tradicionális, családi vállalkozásként működő, Veszprémhez közeli galériájukat vezeti. Nem csak kereskedik az igényes, polgári enteriőr elengedhetetlen darabjaival, de azok restaurálását is maguk végzik a perzsaszőnyegektől az antik bútorokig. Eltökélt a múlt értékeinek a megmentésében, célja hogy megmutassa, milyen női kereskedőként létezni egy férfiak uralta szakmában.

Fertőszögi Péter, művészettörténész, Magyarország legnagyobb múltú aukciósházának, a BÁV-nak a művészeti igazgatója. A műtárgykereskedelem és az aukciók menedzselése mellett a cég becsüs akadémiáját is ő vezeti. Itthon és külföldön több mint 100 tárlat kurátora, számos művészettörténeti tárgyú könyv, katalógus szerkesztője és több tanulmány szerzője.

Fejes Tamás, a Tankcsapda dobosa közel harminc éve foglalkozik hangszerkereskedelemmel, üzlethálózata, a Hangszerarzenál saját területén évek óta piacvezető. Magángyűjteménye mellett gyakran vendéglátóhelyeire: a debreceni Paripa csárdába és a Roncsbárba is vásárol régiségeket.

Nagyházi Lőrinc, a nagy múltú műkereskedő család harmadik generációs kereskedője. A Nagyházi Galéria és Aukciósház a legszélesebb skálával rendelkezik hazánkban: kínálatuk az ókortól a néprajzi alkotásokon át egészen a kortárs művészetekig terjed.

Molnár Viktor, műtárgybecsüs és az Amikor Galéria tulajdonosa. A műtárgypiac szinte minden területén otthonosan mozog antiktól a designig. Különleges hangulatú galériájában kortól függetlenül tart mű- és lakberendezési tárgyakat.

Műfajok

Szórakozás

Iratkozz fel
hírlevelünkre

Heti ajánlók és friss műsorhírek a kiválasztott csatornákról — egyenesen a postaládádba.

Hírlevelek: