Ugrás a fő tartalomra
Sajtóközlemény

Megasztár – Hatalmas vita robbant ki Herceg Erika és Dallos Bogi között

TV2
2 perc olvasás
Megosztás: Vágólapra másolva ✓

Megasztár – Hatalmas vita robbant ki Herceg Erika és Dallos Bogi között

Ahogy közelednek az élő show-k, fokozódik a feszültség a Megasztárban, hiszen a tét is egyre nagyobb. A szombati adásban Dallos Bogi versenyzői kerülhetnek egy lépéssel közelebb álmaik megvalósításához, miközben a mesterek között is egyre forróbb a hangulat.

Herceg Erika és Dallos Bogi között komoly vita robban ki Csillag sorsa miatt. Erika szerint Bogi csupán a hős szerepében szeretett volna tetszelegni azzal, hogy megmentette a versenyzőt. Nehezményezi, hogy nem biztosított számára egyértelmű lehetőséget a Megaházba jutáshoz. Vajon hogyan alakul Csillag sorsa?

A tegnapi Mokka vendége Légár Mona volt, akit szintén most szombaton láthatnak újra a nézők. A fiatal tehetség a középdöntő során kisebb összetűzésbe keveredett Marics Petivel, miután a mester úgy ítélte meg, hogy produkciója túlságosan frazírosra sikerült. Mona azonban nem hagyta szó nélkül a kritikát, és megvédte magát, amivel felhúzta Petit.

A versenyző a Mokkában a Megasztárral kapcsolatos terveiről mesélt a műsorvezetőknek, de az is szóba került, mit jelent számára a zene, és a saját dalai.

Megasztár most szombaton is 19:45-től a TV2-n!

Adás előtti video

Adás előtti video2

Adás előtti video3

Mokka beszélgetés

Címkék: Dallos Bogi TV2

Iratkozz fel
hírlevelünkre

Heti ajánlók és friss műsorhírek a kiválasztott csatornákról — egyenesen a postaládádba.

Hírlevelek: